MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. szeptember 26.
Napirend: - 2. Az ipari termelés irányításával és ellenőrzésével kapcsolatos pártmunka tapasztalatai a Váci Városi Pártbizottság területén. - - Jelentés. 75–81.
Orj, & * O — c, letek után az uj gyártástechnológia bevezetésére. A V.3. határozatai nyomán ma már alkalmazzák a flirtöntést, amellyel 15 %-os anyagmegtakaritsst érnek el. A héjformázással készült közdarabokat a régi 114 dkg, anyagszükséglet helyett 73 dkg. anyagból öntik. Az uj eljárass 1 öntött varrógépalkatrészeket 2o perces munkával festhető állapotba lehet hozni, mig a régi homoköntésnél ennek a normaideje 9o perc volt. Hasonló, konkrét gazdasági eredményeket hozó határozatok születtek a Híradástechnika munkájának vizsgálatnál is. Itt a műszakiak is elismerik, hogy a rendkivüli drgáa ferritmagok 62 %-os selejtjének 2o #-ra való leszorítását annak köszönhetik, hogy az Ipari Osztály állandóan ^"igyelemmel kisérte a ferritmagok sorsát, és a műszakiak között végzett politikai munkával segítette a megoldást. Jelenleg azzal foglalkoznak, hogy a 2o %-xiyi selejtet nyersanyaggá visfzadolgozva hasznosítsák, illetve e selejtet tovább csökkentsék. Komoly szerepe volt az Ipari Osztálynak a Dunai Hajógyárban bevezetett argon védőgázas hegeszd tét alkalmazásában is. Az emiitett példák bizonyítják a Váci Párt V.B. munkájának hatékonyságát. Az eredmények szakmai hozzáértésről, meggondoltságról és alaposságról tanúskodnak. Ennek okát abban látjuk, hogy a V.B. tagjai túlsúlyban oz iparban dolgozó képzett elvtársak, másrészt abban, hogy az Ipari Osztály széleskörű társadalmi aktíva hálózatra támaszkodik. Az ^pari Osztály 4o aktivistát foglalkoztat. Ezen belül 19 fő a Műszaki Tanáes tagja, közülük 12 pártonkívüli mérnök. Az aktivisták rendszeres megbeszéléseken kapják meg kon&rét feladataikat vagy mint egy-egy üzem instruktora, vagy mint brigádtagok. Jelenleg a műszaki fejlesztéssel, a vállalatok II. ötéves tervének vizsgálatával és a gépkapacitás kihasználások felmérésével foglalkoznak. A V.B. határozatait nem utasitgatással, hanem a kommunista vezetők meggyőzésével érvénycsitik. Az utóbbi időbon javulás tapasztalható azon a téren is, hogy a gazdasági vonatkozású határozatokat a munkások között végzett politikai agitációval támasszák alá. A V.B. a felsőbb pártszorvektő1 kapott és a saját általános érvényű " határozatait az ipari üzemek titkárainak szükség szerinti időpontbon összehivott értekezletein, és a rendszeresen félévenként tartott gazdasági vezetők értekezletén viszi le. A végrehajtás ellenőrzését főképpen