MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. szeptember 12.

Napirend: - 2. Jelentés a Pest Megyei Hírlap munkájáról és a szerkesztőség káderhelyzetéről. - - Jelentés. 87–96.

°0l 2 5o W Q C - 3 ­hogy ritkán, de főleg rendszertelenül közölt ina'truktiv, módszer­beli cikkeket az egyes- fontosabb pártépitősi kérdésekről. Hétről­hétre szükséges cz ilyen témájú és jellegű cikkek közlése, hogy a pártvezetőségek, funkcionárius elvtársak ennek alapján is tud­janak dolgozni, vezetni; Meg kell jegyezni, hogy az utóbbi időben airis rendszeressé tette a rovat az instruktiv irások megjelen­tetését. És javulás van az olyan témák feldolgozásában is, mint például a párt cs a tömegek viszonya egyik-másik községben, járás­ban, vagy a pártépités konkrét módszereinek propagálása helyi példák alapján. Művelődési rova t; ezt a rovatot régebben többször is érte jogos birilat a pártközponttól és a megyei Párt VB-tól is, hogy el van szakadva az olvasóközönségtől, egészen aásfajta igé­nyeket elégit ki. az utolsó fesztendőben igyekeztünk változ­tatni, javit ;n i ezen. .S olyan alapra helyezni a rovatot, amely jobban megfelel a mi olv sóköz' nségunknek. Mindenekelőtt csökken­tettük túlméretezett terjedelmét, ""zenkivlil számos kezdeti ne­hézséggel álltunk szemben . Az "Uj termés" cimü vasárnapi rova­tunkban sok olyan iró, költő jelentkezett, akiknek Írásaiból vé­leményünk szerint nem sok haszon volt. Túltengtek az apolitikus, semmitmondó irások, -^zeknek -az Íróknak egy része most elmaradt, vagy olyan Írással jelentkezett, amelyet mi már nem adtunk le. így bekövetkezett egy bizonyosfajta nehézség, amelyet azonban mi részben tudatosan idéztünk elő és vállaltuk is azt. Jelenlegi kulturális rovatunk hasznosan, jól dolgozik. Nem csinál "orszá­gos" kultúrpolitikát, igyekszik a megyei PB művelődéspolitikai határozatának talaján állni és dolgozni, Hiányoznak az instruk­tiv jellegű irások, amely pedig régen erőssége volt a rovatnak. Sok művelődési terület, kulturális ág egyelőre "fehér-folt" a rovat munkájában. Természetesen számos hiba és hiányosság mutat­kozik munkájában. Ipari rov at: igen nehéz helyzete volt egy esztendőn át, miután Parkas elvtárs a megyei PB-n dolgozott és nem volt vezetője a rovatnak. Ált Iában hasznos, érdekes, jól megirt cik­kek jelentek me g ipari munkatársaink tollából, de mindig visszaté­rő hiányosság volt a legfontosabb ipari üzemekkel, problémákkal való rendszeres foglalkozás. A Dunai Cement és Meszmii, a százha­lombattai erőmű, valamint a megye legjelentősebb ipari üzemeinek problémái helyet kaptak ugyan a lapban , de éppen a rendszer-ssóg hiányzott a munkából. Parkas elvtárs vi -,s zaj öve tel ével megoldó­dott a rova tvezető személye is, ezáltal bizhatunk benne, hogy ipari rovatunk felzárkózik a többi rovat mellé, Sportrovatun k népszerüsiti az MS3MP testnevelési és spert téziseit, igen sokat és helyesen ir a tömegsport jelen­tőségéről, és a megyei élsport állandó tájékoztatója. Hiánya en­nek a rovatnak, hogy keveset tesz pl. a honvédelmi sportok nép­szerűsítéséért. Külpolitikai tájékoztatásunk véleményünk szerint ál­landó lépést tart az eseményekkel. Napi hírszolgálatunk rendsze-

Next

/
Oldalképek
Tartalom