MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. szeptember 12.

Napirend: - 3. Jelentés a KISZ-választásokkal kapcsolatos feladatokról. - - Jelentés. 97–124.

' e O Igen jelentős, hogy az elmúlt esztendőben a KISZ.tagság 53 %~a vett részt politikai oktatásban, és több mint 15 %-a állami és egyéb szakmai oktatásban. Az elmúlt esztendő alapvető változásokat hozott a politikai oktatásban, nőtt a fegyelem, szervezettebb volt a propagandisták felkészítése, a belső tartalmi munka is. sokat javult. A Párt VB. véleménye szerint a KISZ.oktatás szer­ves része volt a Párt politikai oktatásának. Különösen nagy kedvvel tanulták a fiatalok a VII. Pártkongresszus anyagát, a középiskolákban a Kilián György próbákon 927, és as Ifjú Kommunis­ta próbákon 341 fiatal vett részt rendszeresen* Hiba az oktatásnál, hogy as egész oktatási rendszerünk nem vette figyelembe az életkori sajátosságokat. Est a liibát részben az idén, de az elkövetkezendő években kifogjuk javitani. A most induló oktatási.év előkészítési adatait jelzik, hogy több mint 4oo csoportban kb. 15.000 fiatal vesz részt majd a politikai oktatásban. Hagy hatással van fiataÍjainkra és megyénkben szinte már hagyo­mányossá vált as ifjúsági találkozók megtartása. Évente I0-I5.000 fiatal találkozik járási székhelyeken a szovjet katonákkal, veteránokkal és munkásokkal. Szines sport,kulturális megmozdulá­sok teszik emlékezetessé esőket a találkosásokat. Esen a téren főként as aszódi,dabasi, és monori járásban értek el szép ered­ményeket, Az elmúlt évek gazdasági eredményei alapvetően javították ifjú­ságunk anyagi helysetét, fiataljaink flöntő többségénél nincsenek anyagi gondok,tisztességes keresettel rendelkeznek. Est bizonylt­ja a Csepel Autógyár megkérdesett 121 fiatal is, akik közül 55 %-nak takarékbetétkönyve, 80 %-nak rádiója, 7 %-nak teloviziója 60 %-nak órája s 23 %-nak fényképesőgépe és 38 %-nak kerékpárja van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom