MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. március 21.
Napirend: - 2. A tag- és tagjelölt felvételi munka tapasztalatai a Váci járásban, illetve városban. - - Jelentés. 36–45.
Ez a csökkenés, f i gye lembe véve á dolgoző nők nagy számát a v'üUQ ros üzemeiben, nem mondható kedvelőnek. A jövőben ezen, a nők fokozottabb nevelésével, a pár-tmunkába való bevonásukkal kell javítani oly mértékben, hogy a rógi szintet ismét elérjük, A felvételek korszerinti megoszlása tekintetében végrehajtottuk a városi P,B. határozatát, niel7 előirtja a fiatalok nagy számban történő felvételét, %-os arairyuk növelését; Az egész párttagság 4 %-át tette ki a 20-24 évesek aránya, ugyanakkor az 50 éven felüliek a tagság 21 £—át érték él. A jelenlegi tagjelölt felvételek 21 %-a a 24 éven aluli és 34 ;/5-a 40 évnél nem idősebb. Ezek az arányok javítják az os sze t z ítélt, az utánpótlás sokkal kedvezőbb lesz és nagyobb szé iu kúd€rnevelést tuduak eszközölni Ugyanakkor az egész tagságot illetően elég nagy a gyakorlat és tapasztalat ahhoz, hogy a párt politikáját maradék nélkül a marxizmus-leninizmus elveinek megfelelőén végrehajtsa; Foglalkozni kivánok néhány mondattal az elutasított tag- és tagjelölt felvételi kérelmekkel, miután az ©.z első pillanatra magasnak /16 tag, 42 tagjelölt/' tűnik. A megítélésnél azonban figyelembe kell venni, hogy ez 35 alapszerkezetben, több mint egy év 'alatt történt. Az 1958. évben és még 1959. év elején a jelentkezők száma túlságosan nagy voit Egyes pártszervezetek? vasút, posta, stb. elvtelen módon szervezték a tagjelölteket a pártba. ITem védték a pártot a kispolgári, ingatag, karrierista és szinpatizáns elemektől. Az elutasított tagjelöltek közül pl. 12 fc semmiféle társadalmi munkát nem végezett, 6 fő ellenforradalmi tevékenységben vett részt, 5 fő eredetileg alkalmazott volt, 7 fő egyéb okok miatt és 12 fő vallásosság miatt lett elutasítva. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az egyszerű munkasok közül a V.B. nem vett feli olyan tagjelölteket, akiknél 'isebb vallási problémák tapasztalhatók, vagy akinél ugy .Lá tul;, hodj saját hibáján kívül ne m v é gze 11 pár t -v agy t ér s ad almi vaunk át. Összefoglalva: a város alapszervezeteiben a tag- és tagjelölt felvételek számszerüsége, üteme jónak mondható, az MSZMP, tagsága az MDP, tagságának kb. 62 = <..-", OPC7ÁOOS LEVÉLTÁR