MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. február 22.
Napirend: - 3. Jelentés a tsz-ek fejlesztéséről, megszilárdításáról és az ezzel kapcsolatos megyei feladatokról. - - Jelentés. 35–52.
jövőjét, boldogulását. Ebben a szövetkezet vezetősége ós pártszervezete t,nógassa a fiatalokat, rendszeres előlegfizetéssel, házhelyek juttatásával, csal .di ház épités segitésével, nem utolsó sorban kulturált körülmények megteremtésével, A fiatalok pedig lendületc-s munkával hegyenek részt a t emelésben , állj ónak élére a tagság boldcgskb jövőjét biztosító célkitűzések negvalósitásá— nak. 7./ A tanácsok végrehajtó bizottságai a párt VB határozata szerint elsősorban negszilárditási munkát végeztek, A fejlesztés egyidőben történt a zárszánadási és tervkésztési nunkával, és a földrendezéssel. Az apparátus fő erejét e feladatok kötötték le, A vezető elvtársak azonban résztvettek a fejlesztési munkában is, A tanácsok munkáját általában pozitivon kell értékelni, a következő megállapítások mellett: a,/ Vannak jelenleg olyan objektiv tényezők, amelyek akadályozzák a gyors, operatív nunkát a szövetkezetek ügyében. E tényezők teljes megszüntetése saját hatáskörben nen lehetséges, Azonban hatásuk csökkenthető azzal, ha következetesebben végzik a munkát, b,/ Több irányú fegyelmezetlenség és ezzel szembeni elnézés tapasztalható több elvtárs munkájában, ani káros a szövetkezetekre- nézve.Pl. előfordul, hgy a tszengedélyezcsi iratait hiányosan küldik be a negyéhez és nen sürgetik küllő eréllyel az iratok pótlását,így hetekig elhúzódik az engedély negadása s ez idő alatt a szövetkezet keze meg van kötve.Pl. a hitelfelvételnél. Vagy: minden uta— sitás ellenére a járások nem küldték be időben az elfogadott szövetkezeti tervek fő nutdfcóit, ez akadályozta az elemző nunkát és a, gyors, operatív intézkedést,,stb» E fegyelmezetlenségét> á-ázéft bürokratizmust fel kell szánólni, c,/ A községi tanácsok a megszilárdítástól több helyen távol tartják magukat, semlegesek a tsz ügyében. Ezt is gyorsan meg kel'l szüntetni és a megszilárdítás felad taiból jelentős részt a községi tanács VB-re kell bizni és neg kell őket tanítani a szövetkezetek ügyivel való foglalkozásra. [ y n m zt/iAfli/ / íi Úncfn