MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. február 8.

Napirend: - 1. A tsz-fejlesztés és a megszilárdítás eredményei, valamint az ezzel kapcsolatos feladatok. - - Jelentés. 38–51.

- 13 ­szahozásáról a tervek összesítése után fogunk beszámolni, Egy-két pádát azonban már most is tudunk említeni, így pl, 1959, évben a kenyérgabona szabad felvásárlásának csaknem 80 S©—át adták a tsz­ek az elmúlt evi 20 1/5—kai szemben, vagy amig az elmúlt évben a me­gye baromfi felvásárlásaiból a ts?-ek csak 2 %-kal részesedtek, ad­dig 1959, évben már 33 %-át adták, _ o^L a( ^M^i^f A? 1960, évi árutermefesre megemlítjük pl, hrogy zöldségből az 5,300 kh-s tervből január 15-ig 5,894 kh-ra, cukorrépából pedig a 3,165 kh-s tervvel szemben 3,615 kh-ra kötöttek szerződést a ter­meltető vállalatokkal. ^ y + IV. ^ f * 1,/ A beszámoló alapján állapítsa meg a VB, hogy a tsz, mo?galom nagy­arányú előretörésével a megyében uj helyzet alakult ki. Túlsúlyra jutott a szocialista szektor aránya és ez uj és az eddigieknél na­gyobb feladatok elé állita megyében lévő Párt, tanácsi, gazdasá­gi és társadalmi szerveket, A szoc, szektor aránya túlsúlyba került, a mezőgazdasági termékek zömét már nekik kell megtermelni és szol­gáltatni, Ezt csak ugy tudjuk elérni, ha a tsz-ek az összes fontom sabb növényekből és állati termékekből magasabb termést és termek­hozamot érnek el az egyéniektől, nagyobbat, mint a megyei átlag. Ezt szükségessé teszi a népgazdaság igényeinek kielégítése, a ter­melőszövetkezeti gazdaságok megalapozása és nem italsó sorban a ter­melőszövetkezeti tagok jövedelmének fokozása. E feladatok megvaló­sítása érdekében a Párt éa állarai.szerveknek bizonyos mértékben át kell alakítani eddigi szervezeti, illetve munkamódszeri gyakorla­tát, El kell érni, hogy e szervekben dolgozó vezetők és szakembe­rek egyre inkább gazdaságpolitikusokká váljanak és tevékenységük legfontosabb része a gazdaságszervező éa elemző munka legyen, 2./ Az uj helyzetnek megfelelően a tsz-ek további megszilárdítására a Párt VB, helyesnek találja és ezért fenntartja az 1959, évi junius 15TÍ határozatát, valamint az augusztus 31-i és ezt kiegészítő szep­tember 9-i határozatait, melyeket a Párt és állami szerveknek a m§g­szilárditási munkában értelemszerűen továbbra is alkalmaziuk kell. Az állatok összehozására vonatkozó határozatát a Párt VB, ezennel altént módosítja, hogy ahol az összehozásnak a gazdasági feltéte­<To Y2 S

Next

/
Oldalképek
Tartalom