MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. február 8.
Napirend: - 1. A tsz-fejlesztés és a megszilárdítás eredményei, valamint az ezzel kapcsolatos feladatok. - - Jelentés. 38–51.
Külön elismerés illeti a budai és váci járásokból más járások területére küldött ipari munkás elvtársak munkáját és áldozatvállalását, melyet a szövetkezeti mozgalom előrehaladása ügyében tettek,, A ráckevei járás szervező munkaiirzk a területükön lévő üzemi munkások bevonása terén nem volt minden rendben, Egyrészt a járási bizottság szervező munkájának gyengeségei, másrészt a Csepel Autógyár kommunista vezetőinak huaa-vonája miatt, A szervező ipunkában résztvett üzemi elvtársak eredményes és jó munkát végeztek. - Az átszervezésre kijelölt községekben helyi népnevelők kezdetben több helyen vonakodva áltak a szervező munkához. Mikor az ipari munkás elvtársak megjelentek, az ő munkájuk is sokat javult és ez időtől kezdve mondhatjuk, ho ;y jól dolgoztak. Voltak helyek azonban, ahol még ezután sem sikerült pl. a tsz. tagokat bevonni a szervező munkába /dabasi járás, ráckevei járás, Tápiószele stb./ Java^ soljuk, hogy a VB. ez alkalommal határozattal is fejezze ki köszönetét a tsz. szervezésben résztvett elvtársak felé. d,/ Az átszervezésre kijelölt községekben a dolgozó parasztság nagytöbbsége komoly nevelő és felvilágosító munkán esett át. A községek abszolút többségében a szervezés során kedvező hangulat alakult ki, A szervezés kezdetén a megyében szórványosan voltak csak egyes helyek, ahol egyes hangadók nyomán a tsz, mozgalommal egyetértve, de egyenlőre várakozó álláspontra helyezkedtek, A szervezés későbbi időszakában ez már szinte teljesen megszűnőben volt, A parasztság hangulatát és a mozgalomhoz való jó hozzáállást bizonyítják, hogy az alakuló közgyűléseken a belépők kb, 90 5S-a jelent meg. Nagy aktivitással vettek részt a vezetőségek megválasztásában, mig az időjárás kedvező volt, több helyen megkezdték a közös tevékenységet, /Jsaszeg őszi vetés, több helyen őszi mélyszántás, trágyakihordás stb c/,valamint résd>vesznek a vagyontárgyak leltározásában és értékelésében^ e./ A téli fejlesztés egyik jellemző vonása, hogy a község átszervezése után a korábbi határozatainknak megfelelően, megtartották a tszek alakuló közgyűlését, megválasztották a vezetőséget, megtárgyalták. és elfogadták az alapszabályt. Ismertették továbbá az uj jövedelemelosztási formák beveze tésének helyesjégé t és szükségesség étf amit a tagság helyesléssel es m>_ gelegedéssel fogadott. 7 í>