MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1960. január 25.

Napirend: - 3. Különfélék. - b) Jelentés az SZMT átszervezéséről, illetve hatáskörének kibővítéséről a SZOT határozata alapján. - - Jelentés. 44–49.

rozatból adódó feladatok megvalósítjaára Az V. teljes ülés határozata növelte az SZMT elnökségi tagok aktivitását ás a munkáért érzett felelősséget. Még azelőtt gyakran előfordult, hogy elnökségi ülésen, ha ipari szakma munkája volt tár­gyalva, alkalmazotti részről nem igen 3zóltak hozzá, nem eléggé ér­deklődtek a termelés, az iparban folyó szocialista verseny kérdése iránt. Ma ezzel szemben aktivan kapcsolódnak be a vitába, hisz gya­korlatban Í3 tudnak megfelelő tapasztalatot szerezni. Természetesen ez fordítva i3 fenn áll, hogy az ipari szakmák nagyobb érdeklődést tanúsítanak alkalmazotti szakmák felé. Jobban látják a megyében a saját és az egyéni megyei munka összefüggését. A már említett munkán kivül íonto3 feladatként kell foglalkozó ni a termelés szakmaközi j-.-llegü kérdésével. Ilyen a szocialista bri­gád mozgalom segítése, a jó tapasztalatok terjesztése, az újításokkal való foglalkozás, a verseny nyilvánosságának szervezése, jó tapasz­talat terjesztés, az ílzemi demokráciának javítása, a termelési ta­nácskozásokkal való foglalkozás, az üzemi tanácsok munkájának segí­tése. A fent felsorolt feladatokon kívül V. 3o-i kell megválás*tani a Területi Bizottságokat és az SZMS-t. E választások során az olyan területi bizottságok, melyekhez más megyék Í3 tartoztak, nost kizá­rólag Pest megyére lesznek megválasztva /vasa, Postás, Vaaut, Bányás-^ Egyedül a MEDOtíZ T Bv-nek marad meg átmenetileg Nógrád megyei gép­állomások és állami gazdaságok. Tehát összegesve, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy az V. teljes ülés határozatának megvalósítása során javul a szakszer­vezeti Ö3sz munka a megyénkben. Mint probléma vetődik fel, hogy a T.B-ok és az 3ZMT nem egy épületben van, hanem nálunk a T.B.-nak nagy része Központokba van elhelyezve és ez maga is nehézséget okoz az irányításba. A 3Z0T is vizsgálta•ezt már, de megoldás még nem lett, Budapest, 1960, január 19. Palotás Károly Pest-megyei oZMT elnök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom