MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1959. május 25.

Napirend: - 1. Jelentés a megye művelődési helyzetéről és az erre vonatkozó hároméves tervjavaslat. - - Jelentés. 20–45.

• (űO(p, -23> 9./ A munkások és parasztok középiskolás gyermekei­nek politikai nevelésére nagyobb gondot kell forditani.,a kü­lönböző szerveknek. Már az 1959 i év szeptemberére középiskolás diákotthonainkban 7o %-os munkás-paraszt arányt kell biztositani Először Vácon, majd a többi középiskolás diákotthonban /Cegléd, Nagykörös,Aszód„/meg kell teremteni a kollégiummá valű átszerve­zés feltételeit, A kollégiumoknak példamutatóan kell nevelniök a KISZ. segítségével fiatalságunkat szocialista erkölcsre,munka­fegyelemre. , lo./ Az oktató nevelő munka, területén megjelölt fela­datok megvalósításának egyik igen fontos feltétele,hogy tovább javitsuk mind. a megyei,mind az intézmények politikai ..szakmai ve­zető munkáját. Ennek érdekében: a./ A vezetőszervek dolgozóit.tanulmányi felügyelőket szakfelügyelőket igazgatókat 1962-ig magasebbfoku ideologiai kép zésben kell.részesiteni, b./ A felügyeleti hálózattól igazgatéktól meg kell kö. vetelni a nyilt határozott világnézeti fpolitikai állásfoglalást. c./ A szakfelügyeleti hálózatot 3 éven belül politikai lag szilárd.szakmailag jól képzett nevelőkkel kell megerősíteni d./ Az iskola igazgatóktól határozottan meg kell köve­telni hogy a nevelőtestületek eszmei-politikai kialakításán fára dózzanak, elsősorba2i a szakmai irányitás mellett, 11,/ A szocialista iskola kialakításában, ennek irányí­tásában, a marxista-leninista elvek érvényesítésében alapvető szerepe van a helyi párt és tanácsszerveknek,és a kommunista pe­dagógusoknak, A párt és tanácsi funkcionáriusok tervszerűen folytassák tovább a pedagógusok körében a személyes felvilágo­sító agitációs munkát. A faluba kerülő.fiatal nevelőkkel ismer­tessék meg és szerettessék meg a falut. Segítség letelepedésüket Következetesen harcoljanak az iskoláztatásért, a VIII.osztály elvégzéséért, a mulasztás csökkentéséért, és.a továbbtanuló gyermekek erkölcsi,politikai patronálásáért. - Egyotom. Az Agrártudományi Egyetem tudományos kádereinek ideolo giai képzésére,rendszeres politikai tájékoztatására és igy az egyetemi ifjúság megfelelő szellemű nevelésének elősegítésére a

Next

/
Oldalképek
Tartalom