MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1959. március 16.
Napirend: - 1. Jelentés a gépállomások tevékenységéről, szerepük a tsz-mozgalom fejlesztésében, az önelszámolási rendszer tapasztalatai. - - Szerkesztett jegyzőkönyv. 2–14.
- 5. Eddig is becsülettel kivették részüket a tsz.szervezés munkáidból. a Főigazgatóság vonalán megtették a szükséges intézkedéseket, fegyelmi felelosségrevonásokat is eszközöltek.Sándor elvtárssal szemben is.Egyébként mindig szoktak a megyéktol beszámolókat kérni,mikor is összehívják az összes megyei Gépállomási igazgatókat, és ott beszámolnal.Ezen Sá4dor elvtárs is részt vesz, Sándor elvtárs hibája,hogy nem minden felsőbb utasitást szeret végrehajtani,mindig latolgatja melyik csinálja,melyiket nem. Az irányítás szinvonalát illetően,ez nem rosszabb,mint másutt, s nem tartja olyan katasztrófának a helyzetet,ahogy Jámbor elvtárs elmondta. Ami a gépi beruházást illeti: Az egész évi beruházás tartalékba van lehelyezve és még igy sem fedezi kis részétc sem a szükségletnek.Tárgyalások folynak külkereskedelmi vonalon,de egyedül Szovjetuniótól várhatunk nagyobb arányú segítséget.ők meg is Ígérték,hogy segitenek, Ebben az évben lo.5oo db klf.gépre lenne szüksége az országnak,jövőre ugyan annyira. A meglévő gépeket a tsz.felfutás arányában osszák ki a megyéknek, tehát elsősorban azok a megyék kapnak,ahol a szoc.mezőgazdáság nagyobb arányban nőtt,mint Győr,Veszprém Szolnok. A terveket a reális,várható munkagépekre kapjáfc meg a Gépállomások, Kifogásolja,hogy nincsenek együttes tanácsülésekpsak megbeszélések, amik elősegítenék a közös munkát. A határozati javaslattal általában egyetértenek.Kifogásolható a második bekezdés megfogalmazása,hogy a gépállomások "elsődlegesnek a nh-ak minden áron való teljesítését tekintették és nem foglalkoztak a tsz-ekben a termeles szervezésével,a nagyüzemi termelés gyorsütemü kialakításával,stb.stb," Ez nem helyes fogalmazás, XülSonxi_eivtá£snő: Felve ti,hogy a Minisztérium,és az Igazgatóság foglalkozzon a traktoros -utánpótlás képzésével,az ui szocialista községekben, módszeresen.ugy,hogy helyi embereket Képezzenek ki,akik ott maradnak állandóra.A javaslat nagyrészt a KISZ szervezetekre hárítja a traktoros-kepzés feladatát,ez igy nem egészen helyes. Javasolja továbbá,hogy uj Gépállomások létrehozása helyett, a nagy tsz.községek .111 városok alakulásának megfelelően inkábo üzemegységeket;,gépszíneket hozzanak létre. Állitsanak a gépállomásokra,vagy a megyei Igazgatóságra politikai biztost - lehet bár hogy nevezni -mert sok a panasz,hogy az emberekkel való törődés elhanyagolt,embertelen,politikai foglalkoztatottságuk elhanyagolt.Ez az ember foglalkozna ezzel a kérdéssel,s ez bőven megtérülne . Semmi esetre se fogadják el azt a javaslatot,hogy az Állami Gazdaságok elavult gépparkját az ÁIG átvegye,ezzel csak nagyobb terhet vennének a nyakukba. Meg kell azt is mondani,hogy a gépjavitási munka nagyon rosszű. megy az egyes Gépállomásokon, pl.Godöllőn.Az utolsó percben fogtak hozzá.kapkodnaknem megy.Alkatrész hiányok vannak,de ugy, hogy azt saiat maguk is megcsinálhattákc volna.ha időben fognak hozzá, De mindezt március 3-án jelentik,holott a Megye egy szőra tud segíteni,és tudott volna február 3-án is.Ez a megfelelő kooperáció hiányából ered. Ezekben a kérdésekben az Igazgatóságnak sokkal bátrabbnak kellene lennie,és szólni időben,nem várni,hogy mint a rossz gyereket rajtacsípik.