MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1958. december 22.
Napirend: - 6. Fegyelmi ügyek, egyebek. (Pártiskolára javasoltak; művelődéspolitikai irányelvek elfogadása.) - - Határozattervezet az MSZMP művelődéspolitikai irányelvei alapján a Pest megyében elvégzendő munkához. 58–63.
4f y/ -3/A Megyei Pártbizottság szükségesnek tartja az által tetésen tul az értelmiségi és művészeti körökben az alapján a szakterületekre vonatkozó viták ankétok megszé azokhoz megfelelő konzultánsok és vitavezetők biztosításáig feladat megvalósítására fikéri a Megyei Tanács és a TIT. megyéi elnökségének materialista meggyőződésű tagjait,illetve dolgozóit. 5./A művelődés politikai irányelvek élő szóban való ismeibetése mellett szükségesnek tartja a megyei pártbizottság hogy a megyei sajtó rendszeresen segítse elvi és gyakorlati kérdésekről szóló cikkekkel a határozat végrehajtását. Ennek érdekében biztosítani kell hogy a vezető párt állami és tömegszervezeti funkcionáriusok a kulturális élet különböző területén dolgozó szakemberek valamint munkások és parasztok is rendszeresen írjanak művelődés politikai problémákról a lap számára. A megye művelődésügyi feladatainak megoldásában nagyobb gondot fordítsanak járási és városi pártbizottságaink a lap terjesztésére, a kultúrpolitikai helyi feladatok megoldása érdekében annak felhasználására. A Pestmegyei Hirlap szerkesztősége készítse el egy éves tervét a művelődés politikai irányelvekben meghatározott célkitűzések végrehajtása érdekében. 6./A Megyei Pártbizottság nyújtson segítséget a járási,városi üzemi pártbizottságoknak a művelődés politikai irányelvek alapján a feladatok meghatározásához . a járások művelődési helyzetének alapos felméréséhez és biztosítsa,hogy a járások a helyzet alapos elemzése érdekében már most kezdjék meg a munkát, és mindenütt készítsék el a felmérő munka alapján a járás programját. ?./ A Megyei Pártbizottság és a járási pártbizottságok mellett meg kell szervezni a párt művelődés politikai irányelveivel egyetértő annak érdekében cselekedni akaró párttag és pártonkívüli értelmiségiekből a munka segítése érdekében a part kulturális aktiváját. 3./A Megyei VB. valamint a járási pártbizottságok szervezzék meg a művelődésügy területén dolgozó párttag, és pártonkívüli dolgozó párttag és pártonkívüli dolgozók rendszeres politikai tájékoztatását. A művelődés politikai irányelvek ismertetése alapján el kell érni, hogy tízezreket nyerjünk meg az irányelvek gyakorlati megvalósításában való részvételre. Az irányelvek ismertetésével párhuzamosan el kell készíteni a megye kulturális ügyeinek irányításához szükséges megyei perspektivikus művelődés politikai tervezetet, illetve a hatarozatot. A határozat meghozatala előtt a Pártbizottság szükségesnek tartja a megye művelődésügyi helyzetének alapos felmérését, elemzését.