MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1958. december 22.
Napirend: - 6. Fegyelmi ügyek, egyebek. (Pártiskolára javasoltak; művelődéspolitikai irányelvek elfogadása.) - - Határozattervezet az MSZMP művelődéspolitikai irányelvei alapján a Pest megyében elvégzendő munkához. 58–63.
Határozat terveze t* Az MSZMP. Művelődés politikai irányelvei alapján elvégezendő munkához. Az MSZMP. Pestmegyei Bizottsága 1958. december 19-én megtárgyalta az MSZMP. Központi Bizottságának művelődés politikai irányelveit és a határozat végrehajtása,valamint a végleges megyei tervezet kidolgozása érdekében az áábbi határozatodat hozta. A Megyei Pártbizottság megállapitja, hogy az elmúlt 13 évben a kulturforrad alom megvalósulása során a megyében is nagy változás ment végbe dolgozóinak világnézetében. A marxizmus-leninizmus eszméi, a párt politikája, munkások dolgozó parasztok száz és száz nagyszámú értelmiségre gyakorol befolyást és a marxizmus-leninizmus eszméi alap ján a különböző munkaterületek irányításában tudatosan harcolnak a szocialista forradalom győzelméért. A Megyei Pártbizottság megállapítja, hogy az előrehaladásnak ellenére elsősorban üzemi munkások és a mezőgazdaság szocialista szektorában dolgozó parasztok és mezőgazdasági munkások kulturális nevelése ideologiai továbbképzése a lehetőségekhez képest elmaradott és messze alatta van a követelményeknek. Nem volt tervszerű minden kulturális terület tevékenységét összehangoló irányitó munka és ennek következménye az is, hogy munkáslakta városaink nagyobb községeink kulturális elmaradottsága nagy. Üzemeink többségében kulturális tevékenység alacsony színvonala következtében az nem elégítheti ki a munkások kulturális igényeit és nem szolgálja eléggé céltudatosan a munkások marxista-leninista szellemű nevelését. Elhanyagolt üzemeinkben az ismeretterjesztés, a zenei énekkari munka és a könyvtáraink irányítása. Az ellenforradalom után a kispolgári és revizionistát irányzatok sokáig tartották magukat a kulturális élet területén. A hibák leküzdése, az aránytalanáágok megszüntetése ellenére, mindezideig nincs meg a me felelő arány a szórakoztató és tudományos ismeretterjesztő tevékenység között és igy a nagy anyagi ráfordítások ellenére sem hozza meg a kívánt erkölcsi hasznot. A Párt és állami szervek e területen végzet^ javuló munkája ellenére meg kell állapítani, hogy párt és állami vezetők de különösen üzemeink gazdasági vezetése, valamint a szakszervezetek nem fordítanak a munka tartalmi kérdéseire megfelelő gondot. A Megyei Pártbizottság megállapítja a vita alapján is, hogy a hibák leküzdéséhez minden reális alap megvan. Kulturális szakembereink nagyszámban lelkes hivei támogatói a párt politikája megvalósulásának és hajlandók gyakorlati végrehajtásában megszervezésében feltételeinek biztosításában résztvenni. Ezekre a pozitív erőkre, és meggyőző munkánk alapján uj emberek százaira kell széleskörű munkánk megvalósulása érdekében támaszkodni.