MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1958. november 10.

Napirend: - 2. Jelentés a mezőgazdasági üzemekben folyó politikai munkáról és a munkások helyzetéről. - - Jelentés. 35–44.

De ez nemosak a párt és a szakszervezetek részéről tapasztalható, hanem a gazdasági vezetők részéről is,külön ki kell emelni az Állami gazdaságokat, ahol néhány helyen tűrhetetlen állapétok vannak. A napi bel- és külpolitikai kérdésekben el -lehet mondani, hogy a veze­tők csak egymásközött beszélik meg..De az egyszerű dolgozókig már nem jutnak el, s ebből adódik, hogy a dolgozók nagytöbbésge egyálta­lán nem, vagy csak részben ismerik a politikai (eseményeket, annak ellenére, hogy több mint looo párt és szakszervezeti bizalmi dolgozih a dolgozók között. Olyan esetek is előfordulnak - Taksonyi ÁG, - hogy több dolgodé megké-rdezve: nem tudja ki Kádár János, vagy ha halirttta nevét iín, nem tudja milyen feladatot lát el az ország életében: különösen a fi­ataloknál tapasztalható ez, A most folyó választási munkákban ugy a pártszervezetek, mint a szakszervezetek vezetői kiveszik részüket, ^agyobb az érdeklődés a dolgozók között is: igen nagy számban jelentek meg a jelolőgyűléseken a mezőgazdasági üzemek dolgozói. Ez igen jó a az aktivitásuk növe­lése szempontjából» A megyei, járási,falusi tanácsok jelöltjeinek 7 a mezegazdasági munkásokból tevődik ki.. Tapasztal tunk az, hogy a párt és szakszervezetek nem tudták megértetni az egyszerű dolgo­zókkal,- hogy miLyen szerepük, feladatuk van a munkáshatalom poli­tikai és gazdasági erósitése terén. Ilyen értelmű következetes poli­tikai munka nem folyik. Hasonló a helyzet a gazdaság vezetőinél is, többségüknél lebecsült a politikai jellegű munka. Hivatkoznak arra, hogyha ők jól termelnek azzal politikailag állásfoglalnak. Amelyik vezető végez politikai munkát az sem eléggé célirányos: nem mutatja meg, hogy milyen szerepe van az AüG és Gépállomási munkásnak a mező­gazdaság szocialista átépítése terén a falusi politikai és gazdasági élet igazi megváltoztatásában. Ebből is következik, hogy a dolgozók többsége közömbösen nézi a mezőgazdaság átépitésére tett erőfeszitéseket, Néhány gazdaságban, -^rr-:. ^ok dolgozónak van több hold földje: J. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom