MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1958. október 30.

Napirend: - 1. A Ceglédi Járási és a Városi Párt-végrehajtóbizottság, valamint a Pest Megyei Párt-végrehajtóbizottság együttes ülése a Cegléden kialakult pártfegyelmi helyzet ügyében. - - Szerkesztett jegyzőkönyv 1–23.

Nem sikerült szétoszlatni őket,így hát mentünk velük,ho^., legalább a továbbit,rombolást. vagy mást megakadályozzak. December lo-én,mivel nem volt; elég létszám az aoparátusban és máshová kellett mennem dolgozni,-elmentem az FMSZ-hez, bizony nem nagyon kapkodtak az emberért.Jelenleg a párt határozata alapján a Hazafias Népfront titkári funkcióját tölti be. Azt irja Pásztor elvtárs,hogy nagyon jól éreztem magam a tüntetésen.Nagyon jól érezhettem ott magam,mikor voltak akik le is köpaöstek.és nem voltam biztonságban.Vittem ki őket a Talajjavító Vállalat felé,már mikor visszakanyarod­tunk,látni lehetett egy sor magyar katonát,akik csak parancs­ra vártak.hogy sorozatot lőjjenek a levegőbe.Ekkor iött vissza,miKor a tömeg dönteni kezdte a szobrot,és ekkor mondta Zsadony elvtársnak,hogy nem sikerült az amit szerettek volna. Ha én olyan ember voltam - mondja Tóth elvtárs - aki az ellenforradalmárokkal paktált jakkor hibás Pásztor elvtárs, hogy miért tartotta velem mégis a kapcsolatot.Nem egyszer feljött a lakásomra is abban az időben. Amit tettem,nem magamtól tettem,tudtam,a Párt kéri,nem volt semmi hasznom belőle.Sehol ott nem jelentem meg.ahol az ellenség malmára hajtottam volna avizet. Ha ez hiba,akkor vonjanak érte felelőségre az Elvtársak M , EáastüX-Iiáaalá: Nem csak saját meggyőződése,hanem mindenfelé tapasztalta.hogy Babinszki elvtársról az a meggyőződés,hogy becsületes ember, népszerű párttitkár,ezért a maga részéről visszautasítja az ellene felhozott alaptalan és Jellemtelen rágalmakat.A Párt megalakulása óta Babinszki elvtárs igen komoly munkát végzett a mi üzemünkben is,Az ellenforradalom idején két napig a Pártbizottságon tartózkodott és akkor is megállapít otta,hogy Babinszki elvtárs szilárdan,elvhűen igyekszik nehéz feladatát ellátni,babinszki elvtárs sohasem tett semmit a proletárhata­lom ellen. Pásztor elvtárs arra a ki jelentésére,hogy ő nem hozott haza semmit,a Megyebizottságon történt megbeszélésről,nem tudja hogy áll de tény,hogy az üzemben a dolgozókba pártonkivüliek is oeszélik,hogy Gyenei elvtársat is megbüntetik.lehet hogy kirúgják,sto.Nem tudja,máshonnan tudhatták e ezt? Ez súlyos dolog,és vigyázni kell arra,hogy a vezetőket ne járassunk le. Marosi elv társ »0 Elsősorban azt szeretné megkérdezni Gyenei elvtárstól,hogy milyen hibákat követett el,mert nagyon súlyos hibákat vetettek a szemére.ami nem fedi a valóságo t.Valójába n hozzászólt a norma ügyben,és lehet,hogy helytelenül.Fiatal volt és tapasztalatlan az ilyen dolgokban.A Párt mellett azonban kitartott és ezután is ki fog tartani.Az üzemben hallatszottak hangok.hogy el fogiák tavolitani.Akkor felment Gyenei elvtárshoz és megkérdez­te,hogy mi igaz ebből.Gyenei elvtárs azt mondta,hogy tőle nyugodtan eldolgozhat az üzemben.Mécis később Gyenei elvtárs kitette az üzemből.Nem tudom mivel bántottam vagy sértett© meg, hogy még fizikai munkát sem dolgozhatott továbbra ott. Csoportosulások voltak.azt mondják az Elvtársak,de nemetudják, hogy mi ott miről beszélgettünk.Beszéltek arról,hogy hibás a vezetésiem látják tisztán a dolgokat,hogy Gyenei elvtárs nem hallgatja meg amit mondanak tanácsként,hogy Babrszki elvtárs

Next

/
Oldalképek
Tartalom