MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1958. július 7.

Napirend: - 4. A munkásőrség erkölcsi, politikai és szakmai helyzete a PB határozata alapján. - - Jelentés. 35–45.

A munka további megjavítása érdekében szükséges a jövőben fokozatosan növelni a szervezeti megerősítést a meglévő széttagoltság megszüntetését, hogy egy-egy helységben ki­sebb egység, mint egy raj -ne legyen. A járási Pártbizottságok felelősségteljesen foglalkoznak a munkásőrség kérdésével és segítik annak munkáját. Valamennyi iarasi VB,. megtárgyalta a munkásőrségben folvő munkát és határozataival elősegítette a feladatok megoldását, Az alapszervözetek már kevésbbé foglalkoznak azókkal az elv­tarsakkal, akiket ők küldtek a munkásőrségbe, hogy az ille­tő hogyan jelenik meg a kiképzésen, hogy veszi ki részét a munkából* Mi sem és a járási parancsnokok sem hivtuk fel az alapszervezetek figyelmét'és nem tájékoztattuk őket az egyes munkasőrök viselkedéséről, amit a jövőben meg kívánunk tenni Egyes pártbizottságok részéről előfordult olyan hiba, hogy a munkásőr fegyelmi ügyében döntöttek és nem hivták meg a pártbizottsági ülésre. Ezeken a helyeken figyelmeztettük az elvtársakat, hogv a munkásőr fegyelmi ügyének tárgyalásánál hívják meg az illető elvtársakat* Az eddig eltelt idő alatt 542 íő fluktoáció volt. Számszerint nagy, de ha figyelembe vesszük az átszervezést és az elmúlt év szervezési hibáit, akkor ez magyarázatot ad az eddigi fluktoáciőya, amit a jövőben fokozatosan csökkenteni kell. Valamennyi egységnél a zászló-avató és névadó ünnepséget meg­tartottuk. Amik altalában jói sikerültek, különösen katonai alakiság szempontjából, Tömegmozgósitás szempontjából kevés­bé volt"eredmenyos. Ezen a teren jónak mondható a budai a gödöllői, a szentendrei aszódi szd. és a nagykátai munkásőr egységek avatása, A többi helyeken nem mozgósították a párt és'tömegszervezetek kellően és igy politikailag nem értük el^ hogy ezzel is segítsük a tömegek közötti kapcsolat ki­szélesítését, A munkásőrség kiképzésénél zavaró hatással van az; hogy egyes helyeken nincs kellően összhangban a község párt; és tomegszervőzetek, illetve a munkásőrség munkáia; Többször ' előfordult, hogy a kiképzési napokon tanácsülés, tsz. ülés, népfront ülés stb; van "betervezve, ami akadályozza a hiány­talan megjelenést, bár a munkásőrség terve egy hónapre előre meg van 0 Ez évben a kiképzés mellett több gyűlés és ünnepségek megren­dezésében vettünk részt. Továbbá Hruscsov elvtárs ittléte alatt többszáz munkásőrt mozgósítottunk. Bármilyen munkában a munkásőrök lelkesen teljesítették a kapott feladatukat, A parancsnokok kiválasztására a kezdeti időben nem nagy gon­dot fordítottak sem a parancsnokok, sem a pártbizottságok. Ebben az esztendőben igyekeztünk ezen a téren ?s a korábbi hibát kijavitanij különösen a szakasz és századparancsnofco-

Next

/
Oldalképek
Tartalom