MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1958. június 9.

Napirend: - 3. Jelentés a Népfronttal kapcsolatos határozat végrehajtásáról. - - Határozat. 45–46.

A Népfront munkák további feladataira. Az MSZMP. Pestmegyei Végrehajtóbizottság 1958. iunius 9-én meg­tárgyalta a Politikai Bizottság Népfrontról.szóló határozatának végrehaj tását. A VB. a beterjesztett jelentést elfogadta. Megállapította, hogy a Politikai Bizottság határozatának végrehaitasában jelentős eredményt értek el a pártszervezetek, a népfrontban dolgozó párt tagok és pártonkívüli elvtársak. A határozatnak megfelelően min­denütt kibővítették a népfront bizottságokat és elnökségeket. A kibővítés a szervezeti siker mellett komoly politikai ered­ménnyel is járt. A megye területén a kiegészítő, értekezleteken kb. oo.ooo ember jelent meg és ismerte meg a párt népfront po­litikáját. Sikerült sok olyan embert aktivizálnunk^ akik az utóbbi években teljes passzivitást tanúsítottak. Az eredmények mellett azonban a rendszeres munka és a munka he­lyes tartalmának kialakításában csak a kezdetén vagyunk. Az eddig elért eredményekhez a pártszervezetek nagy segítséget adtak. Megfelelő számban küldtek a népfrontba párttagokat, akik­nek túlnyomó többsége nagy aktivitással dolgozik. A népfront választott szerveinek kb. 75~8o %-ban létrehozták az MSZMP, csoportokat. Hiba, hogy a megalakult MS'ZiSP. csoportok nem működnek, ezért a pártirányítás döntően továbbra is direkt módon történik. A^ közelien pártirányítás néhány helyen durva beavatkozás, önké­nyeskedés formájában is megmutatkozik, /párttitkár önkényesen levált népfront elnököt és tagokat./ Az ilyen esetek balról támadják a népfront mozgalmat. Vannak azonban olyan jelenségek is, amelyek jobboldalról jelentenek hibát. Az úgynevezett "iga­zi népképviselet" megteremtésének hangoztatása. Ugy a baloldal, mint a jobboldali hibáknak csak a helyes párt­vezetéssel, az MSZMP, csoportok működtetésével lehet gátat vetni A Párt Végrehajtóbizottsága a következő feladatokat adja a párt­szervezeteknek ős a népfrontban dolgozó kommunistáknak: 1./ A megyei Párt VB, elismerését fejezi ki azoknak a kommunista és pártonkívüli elvtársaknak akik a Politikai Bizottság ha­tározatának végrehajtásában kivették a részüket és sikere­sen megvalósították a Hazafias Népfront választott szervei­nek kibővítését és ennek: keretében mintegy 5o,ooo ember előtt ismertették és népszerűsítették a párt Népfront poli­tikáiét. Hozzájárultak április 4. Május 1. megünnepléséhez, a Kéfvek Barátsagr-hónapja 2 s a Békekongresszus sikeres fel­készül ésé-hez^ jLoZségpolitikában értékes kezdeményezések ki­alakításában. A VB. továbbra is számit az elvtársak áldozat­kész munkájára és ezen- keresztül a HNF. szervezeti magerő-­sitésére és tartalmi munkájának tnyáb-bi j^vltásdxs.

Next

/
Oldalképek
Tartalom