MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1958. február 17.

Napirend: - 1. A rendőrség politikai és szakmai helyzete. - - Határozati javaslat. 22–28.

X 2 ­3«) A negyei ós a járási pártbizottságok továbbra is az eddi$ga&>< női még nagyot-"> mértekben foglalkozzanak és segitsék a rendőr-* ségi partszerv ^eteket, hogy ezen .keresztül a pártszervezetek alkalnasaá vágjanak arra, hogy az eddigieknél alaposabban fog­lalkozzanak a párt határozatainak ismertetésével, megértetésé­vel s azok végrehajtására való mozgósítással* El kell érni, • jhogy a rendőrség minden tagja a párt politikáját megértse és Ítudatosan, azok alapján végezze munkáját. Szükséges a főkapi­tányság pártszervezete vezetőségének felülvizsgálása, megerő­sítése, akár függetlenített párttitkár beállításával, vagy párt szervező beállításával„ 4») A járási pártbizottságok az eddigieknél jobban foglalkozzanak * a rendőrségén belül folyo pártoktatás segítésével és ideológi­ai munka fokozásán keresztül fel kell számolni a még egyes em­bereiméi megnyilvánuló, akár ellenséges revizionista nézetet, vagy a szektáns, dogmatikus hibákat. Különös súlyt kell helyez­ni a tisztek politikai továbbképzésének biztosítására és ha szükséges, a járási pártbizottságok titkárai, személyesen fog­lalkozzanak azokkal a rendőrtisztekkel, akik a politikai to~ vábbképzésüket elhanyago1j ák„ 5.) A rendőri munka megjavításának elengedhetetlen feltétele 5 a tömegkapcsolat erősítése, a rendőrsé ; és a tömegek kapcsolatá­nak erősítése és a becsületes dolgozók bevonása a rendőrség munkájának segítésébe« Ehhez arra v.an szükség, hogy a rendőrség a maga vonalán tegyen meg mindent, és a pártszervezetek javasol­janak a rendőrség felé olyan megbízhat6 elvtársakat., akik alkal­masak segédrendori szolgálat teljesítésére* A segédrendőrök számát a megyében 4-5oo főre kell felemelni, 6.) Javítani kell a rendőrségen belül a vezetés színvonalát, a rendőrség vez tői biztosítsák ? hogy a párt határozatait'a ren­dőrségen belí' naradéktalc nul végrehajtsák, adjanak koiikrét se­gítséget a még fiatal, vezetésben tapasz taiatlan és járatlan alsóbb vezetőknek, számolják fel a fluktuációt és nevelésen ke­resztül biztositrák, hogy a rendőrség valamennyi tagja stabilnak érezze magát ós perspektívát lásson maga előtt a rendőrségen belül, 7.) A parancsnokok és politikai munkások, valamint a pártszerveze­tek, a nevelésen keresztül, és ha kell, szervezeti .intézkedé­seken keresztül szilárdítsál: meg a fegyelmet« biztosítsák a fegyelemben a tisztek, a kommunisták pév ' mutatásáig > A. rendőrség vezetőiből, politikai képzésük fokozása érdekében; a következő egyéves iskolára ( pártiskolára ) 3-4 - elvtársat kell elküldeni, 9o) A negyei végrehajtó bizottság, a ninisztériun vezetői felé ¿e lezze a rendőrségen tieglévő hiányosságokat, elsősorban az ál­lomány stabilizálása. szakmai és általános műveltségének eme­lése és az anyagi téren meglévő hiányosságok, ruházattal való jobb ellátás, eseti,eges fizetésrendezés„ stb,, terén negnutc/g kozó hibák-felszámolása érdekében. Budapest; 1953® fobruár 11-én, ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom