MSZMP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei és mellékletei 1957. július 29.
Napirend: - 2. Jelentés a bíróság munkájáról Pest megyében. - - Ítéletkivonatok. 35–47.
B.475/1957, sz. ügy Lehota József és tsai elleni bűnügy, A pestmegye! ügyészség vádiratából kitűnően Lehota JóZaef I. r, vádlott a BHQ, 2. p.b./ bekezdésében meghatározott izgatás bűntettével van vádolva, Lényegileg akövetkező tényállás alapjánt y 1956. okt. 25 napján Üllőn, az utcán tömeg gyülekezett. Egy ilyen tömeg a szovjet emlékműnél gyülekezett azzal a céllal, hogy az emlékművet ledöntsék, a ledöntés tekintetében azonban bizonytalan és tartózkodó magatartást tanúsított addig, amíg Lehota József ugyancsak az élre került ós buzdította a tömeget a ledöntésre. 0 maga a közelben lévő tüzoltószertárból tömlőt, létrát és egyéb szerszámot hozott. A létre segítségével a tömeg előtt az emlékműre felmászott, arról a csillagot eltávolította, azt megrongálta és a földre dobta, A jelenlévő tömeg enn láttán köteleket hozott, és azok segítségével a közelben lévő Zetor közbeiktatásával az emlékmüvet ledöntötte, A vád által indítványozott bizonyítás teljes felvétele után a nyomozásban a következő hiányosságok állapíthatók megt íj A szobor ledöntése nem 1956 október 25 napján, hanem október 26 napján történt, 2./ 1956 október 25 napján Lehota József csak kísérletet tett a szobor ledöntésére, a szobor ledöntése ténylegesen csak másnap történt meg egy Zetor kozbenjöttével, 3./ Az eddigi adatok szerint a szobor tényleges ledöntésében Lehota , József egyáltalán nem működött közre, 4./ A ledöntésben közreműködött személyek egyike sincs megvádolva, A nyomozás a ledöntés pontos ténykörülményeinek tisztázására nem is terjedt ki, annak ellenere, hogy az iratok'között erre vonatkozóan adatok elszórtan fekszenek el, ./ Az eddigi adatok szerint nem Lehota buzdította a tömeget a szobor edöntésére. B. 391/1957 számú ügyben Marczinka Gyula és tsa. A pestmegyei ügyészség Marczinka Gyula és Sztoics Antal vádlottakat halált okozó veszélyeztetés bűntettével, valamint baleset áldozata cserbenhagyása bűntettével vádolta, mert 1957 február 16 napján Tököl község határában Marczinka Gyula tehergépkocsiját, vezetés céljából, a gépkocsivezetői igazolvánnyal nem rendelkező és szeszesital hatása alatt lévő ^ztolcs Antal terheltnek átengedte. Sztoics Antal pedig a gépkocsival halálra gázolta Halász Pál sertettet, Marczinka Gyula I. r, vádlott ugy a nyomozás során, mint a biróság előtt megtartott tárgyalás alkalmával tagadta, ho;>y egyáltalán karambol történt volna, bztoics Antal II. r, vádlott, ugy a nyomozás, mint a biróság előtt megtartott tár válás során beismerte a karambol megtörténtét. azt is, nogy I. r. vádlott is tudomással birt arról, miszerint sértettet elgázolták, A nyomozás során adatok merültek fel arra vonatkozólag, hogy a karambolt. nem ez a gépkocai, hanem egy másik szintén az eset időpontjában a helyszínen lárt gépkocsi okozta. Ugyanis a vádlottak által vezetett lilla gépkocsi villanos volt, szélvédője és világító berendezése nem