MDP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei 1955-1956
1/39-j. ő. e. 1955–1956. • Párt végrehajtó bizottsági ülések 1–203. - [Az 1955-ös bizottsági ülések hiányosak. Nincsenek jegyzőkönyvek, sőt az egymást követő iratok a kronológiai sorrendet sem követik. Ezért a melléklet címe mellett mindig feltüntetjük az irat keletkezésének dátumát.] - Mellékletek: - - Jelentés a Központi Vezetőség a falusi pártpolitikai munka megjavításáról szóló február 9-ei határozatának végrehajtásáról, a községi MDP-szervezetek, új pártbizottságok és pártszervezetek létrehozásáról, illetve újraválasztásáról. (1955. május 6.) 47–52.
4./ További hiba az is, hogy a választási munkákat nem tudtuk jöl összekapcsolni az előttünk álló más feladatokkal. Pl. a tag ás tj« felvétellel. A megyei PVB ezzel kapcsolatos Írásos határoza- \ tát leküldtük a JWB-nek. Szinte hetenként közöljük a JPYB-kel V az ezzel kapcsolatos észrevételeinket, javaslatainkat. Ennek ellenére^ ^ p^_ h ona óban felvettünk 154 parttagot es" 79 tagjelöltet. Ez az előző hónapokhoz Viszonyítva komoly javulást jelentett. Ugyanakkor azonban ápr. hónapban csak 96 tagot ás 67 tagjelöltet vettünk fel. Jellemző pl. hogy az egyik legnagyobb ásban március hónapban 3 tagot ás 3 tagjelöltet, ápr. hónapban is mindössze 5 tagot és 5 tagjelöltet vettek fol. Ugyanakkor kb. 16o 1. évnél régebbi tagjelöltjük is van.^ Ebben az évben a megyében.. . 534 pártszer vezet egyáltalán nem vett fol tagot és tagjelöltet. Nom folyik kielágitőon a tanácsokban, a termelési bizottságokban ás a népfront bizottságokban az MDP csoportok megalakítása és munkájuknak sogitése som. Sok esetben az MDP csoportok nom ismerik feladatukat, hatáskörüket. .Aránylag keveset tettünk a tsz-ok megszilárdítása, a pártszervezetek létrehozása árdokábon. Tudomásunk szerint csak a coglédi budai ás vasi járásokban tettek komolyabb intézkedéseket a tsz-ok mogorősitésére. Részbon önkéntes jelentkezés alapján több mogfclelő elvtársat küldtek vissza a tsz-ekbo pártmunkáro. 5»./ További hiba az is, hogy a JPVB-k elhanyagolják azokat a falusi pártszervezeteket, ahol nem lossz-választás. Sok esetben ezeken a holyokon nem is ismerik a KV II, 9-i határozatát ás semmiféle intézkedést nem tettek a falusi pártpolitikai munka megjavítására További tennivalók: 1./ Mivel a választások zöme szinte ogyidőbon aránylag rövid idő alatt lösz lebonyolítva, nagyon gomoly erőfeszítéseket ás intézkodásokot kell tennünk annak érdekében, hogy a választásokat gyarsan ás jól, a KV határozatának olőirásai szerint hajtsuk végre. A JPVB-k: '" fokozottabban törekedjenek arra, hogy a meglévő hibákat ás hiányosságokat-kiküszöbölj ék. Különösen a függetlenített káderek kiválogatását kell.meggyorsítani. A káderok kiválogatására tovább is nagy gondot forditsonak. Emellett a politikai felvilágositó munkán is javitani kell.