MDP Pest Megyei végrehajtó bizottsági üléseinek jegyzőkönyvei 1955-1956

1/39-j. ő. e. 1955–1956. • Párt végrehajtó bizottsági ülések 1–203. - [Az 1955-ös bizottsági ülések hiányosak. Nincsenek jegyzőkönyvek, sőt az egymást követő iratok a kronológiai sorrendet sem követik. Ezért a melléklet címe mellett mindig feltüntetjük az irat keletkezésének dátumát.] - Mellékletek: - - Jelentés az ifjúság közötti munka megjavításáról. (1955. december 23.) 112–121.

A K7* az ifjúság közötti munka megjavításáról szóló határozata alaposan, sokoldalúan, több évre szabta mag a feladatokat* Figyelembevevő « 0« határozatát ez év végéig a legfontosabb faladat­nak tekintett® 1./ A DISZ szervezeti életének megerősítését, 2*/ Taglétszámának növelését. 3*/ valamint azt, hogy a Párt állami és tömegszervezetei a K\T* határozatának magfelelően foglalkozzanak az ifjúság munkájával, nevelésével* A PB* és a JFVB* a határozat megjelenése éta többszőr foglalkoztak az ifjúság közötti munkával, taggyűlésen kibővített vezetőségi ülésen ismer­tették a határozatot és meghatározták a feladatokat. A DISZ* MB* DISZ. titkári tanfolyamon foglalkozott a K7. határozatával* A határozat feldolgozása és ebből adódd feladatok meghatározása során az alapszervezetek a helyi feladatokat nem elég konkrétan határozták meg különösen a szövi, ráckevei, nagykátai járásban* Ebben hibásak vagyunk mi is és a PB-, mert nem nyújtottunk kielégítő segítséget* As MPVB* a Kf* határozatnak osak egy részét dolgozta fel azért, hogy 2-3 fioladatra konoentrálja az erőket* A mai PB* ülésen tovább megyünk a feldolgozásban* • Jelenlegi helyzeti Heg lehet állapítani, hogy a Párt - állami és tömegszervezetek jobban foglalkoznak az Ifjúság kérdésével, mint a határozat előtt, MT* külön 7B. ülésen foglalkozik a kérdéssel* Eredményesebb lett a DISZ. munkája, jobban támogatják az Ipari mezőgazda­sági termelést, a mezőgazdaság szocialista átszervezését* A pártszervezetek segítő munkája nyomán a DISZ* szervezetek, különösen az üzemekben és városokban* A DISZ. szervezetek az üzemekben dolgoznak legjobban, itt rendszeresebb a mozgalmi élet és a termelésben is eredményeket értek el* A IC?, határozata előtt 23 ifi export brigád számát a célul tűzött 43-al szemben 67-re emelte pl* a Csepel Autógyár 34, Budakalászi Textil 16 Ifi exportbrigád dolgozik* Az ifjú sztahanovisták száma is emelkedett, _ valamint javult as Ipari tanulókkal való foglalkozás* A megyében az ifjúmunkások 80-85 %-a felajánlást tett a III* negyedév teljesitésáre* A Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére több ifjúsági brigád kiemelkedő eredményt ért el, pl* Gépjárműjavítóban Gönczöl András bri­gádja 3o5 $, Finta Gábor brigádja 22o #, Cs* Szabd Éva brigádja 175 % «tb* Az üzemi ifjúság kiveszi a részét a technika fejlesztésében és terjeszté­sében* Pl* Csepel Autógyárban műszaki ifjúsági brigádot hoztak létre, ez segít az ujjitások kidolgozásában, terjesztésében* Ugyancsak ebben az üzemben XIX* 11*-én a pártszervezet javaslatára a DISZ* Bizottság anké­tot és gyakorlati bemutatót rendezett a megye legjobb fiatal esztergályo­sai részére* Eredményeket értek el a loo %-®n alul termelő DISZ* tagok felhozásában* Pl. Dunakeszi fagongyár 358 FISZ* tagja közül már csak 13 teljesít loo #­on alul. A megye DISZ* szervezetei az országos vasgyűjtő versenyben a II* helyeze­tet érték el* / 3o.ooo«- Ft* jutalmat kaptak/* A fémgyűjtés! hónap alatt a megye tanuló Ifjúsága lo9 1 színesfémet gyűjtött* /n,

Next

/
Oldalképek
Tartalom