MDP Pest Megyei pártbizottsági üléseinek jegyzőkönyvei 1948

1/5. ő. e. 1948. december 1. • Vb ülési jegyzőkönyv 340–363. - Napirend: - 1. Rákosi Mátyás beszédének feldolgozása és megvitatása. 342–350.

Sebes Imre m« titkári ' ' •" ' ­. . 3 ;,előtt üdvözöljük Fehér, .elvtársat.,,aki • Yadász. .-el vtárs helyett a .'kecskeméti••'párt•szervezet titkára letö, elvtársunk mint a kecskeméti pártszervezet titkára, tagja a Megye-^Bizottságnak, és az üléseken "részt vesz. Élvtársak;, Rákosi'. elvtáxsunknak a 'Központi,; Vezetőségi ülésen elhangzott beszéde megszabja,' nemcsak egy rövid időye, hanem bosszú időre pártunk irányvonalát: és pártunk irányvonalán belül pártszervezeteink,Aegye Bizottságaink feladatát.Rákosi, elvtársunk beszédében, perspé&tivát mutat, hosszú időre-és meg- j . mutatja ebben a beszédében azt, he, magyar demokrácia ho­gyan erősödött meg a felszabadulás óta, rámutatott a demok­rácia erőinek - megnövekedésére, egy visszapillantást adott a nemzetközi éá : hazai viszonyokra egyaránt*. En itt a ia.B. ülésen a beszéd kült)Olitlkai részével nem- akarok foglalkozni, felté­telezem, hogy az elvtársak mind olvasták, illetve hallgatták. É& a beszédnek a belpolitikával, illetőleg a konkrét felada­tokkal 1 kapcsolatos kérdéseivel szeretnék'részletesebben fog- ­lalkozni. Amit Rákosi elvtársa nk beszédében elsősorban mint politikai kérdést kihangsúlyozott, hogy a magyar gazdasági ­'helyzetet az jellemzi, hogy tervszerű szocialista építésre tértünk át. és ezt sikerek jellemzik. A- tervszerű szocialista, épitós sikereinek számos példáját hozta fel Rákosi elvtársunk, hogy a 3 éves terv első két, évének eredményei mar megmutatják hogy számos iparágban túlhaladtuk 'a békebeli termelést, de • túlhaladta.: éves terv végére ve grehajt and o\ feladat okát, is. üülönösen azokban az iparágakban döntő, mint a bányászat é kchá sz at, ahol • 3 7 %« kai vo 11 ma gas a bb a t erm el é s, sdfcn : okt eb e hónapban, mint az utolsó békeévben, 'üi'zek az eredmények, mint' ahogy yRakpsi elvtársunk beszédéből kitűnik, Onnan- származnak, hogy az üzemek államosításával az üzemekben növekedett a ter­melés és azonkivÜl az üzemekben.megszűnt a ráfizetés és ma már egy jövedelem forrása' az államosított ipar az' államháztarí Rámutatott arra, hogy az államosított ipar havi 60 millió , Rrointtal járul hozzá az államháztartásaikhoz, A tervszerű szociai lista épitésEek való áttérésnek jelei mutatkoznak meg abban is foogy a munkásság életszínvonala' komolyan emelkedett és itt rá­mutatott arra, hogy. a reálbérek ez év októberében 15-25 .-- 1 gasabbak,. mint az utolsó békeévben. Bzzel. a kérdéssel kapcsolatban foglalkozott Rákosi elvtárs, hogy a munkabér és az.életszínvonalnak ilyen fokú .­emelkedése azzal a veszéllyel Ifár, hogy megesszük és feléljük., a jövőnket. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban szükséges,, hogy , • megyei politikánkban Hegye Bizottságunk kidolgozza és.meghatározza azokat a feladatokat, amelyeket el kell végezni, hogy fcxygsrpc vissza verje.a.reakció propagandáját, amely Rákosi elvtársunk beszéde után azonnal működé abe ( lépett, A munkások,, dolgozok felé --• rá kell mutatni az életszínvonal emelkedésére, mert amit Rákosi elvtársunk beszédében kihangsúlyozott, fennáll megyénkben is, ­,hogy a ••munkások azokat,, az egyéb juttatásokat, amit nem pénzben' kapnak semmibe : sem veszik. Nekünk'•'. feladatunk, hogy Rákosi . elvtársunk be.szédénei:k ezt a részét megértessük, tudatósitgűk és bevigyük a : munkás tömegek közé-* "Szükséges ez azért,, mert későbbiekben Beszél Rákosi elvtárs a 'munkafegyelemről' a;munka ' normákról. Szükséges ez azért, mert nem lenét beszélni az uj•'•' munkanormákról, ha-nem rétik meg ezt a kérdést. A munkafegye­lemmel kapcsolatban Rákosi elvtársunk rámutatott árrá, hogy az államosított üzemekben, a felel ős té-g túlságosan megoszlik és nincs aki á felelősségét vállalja a kellemetlen kérdések megoldásánál. Nekünk ezzel -kapcsolatban is, ha megnéz.zük,...azA7L7^' üzemeinket,' megállapítható, hogy a négyszögek nem működnek •• •'".'

Next

/
Oldalképek
Tartalom