MDP Pest Megyei pártválasztmányi (1954. szeptember 4-étől pártbizottsági) üléseinek jegyzőkönyvei, napirendjei, határozatai 1948-1956:

1/2. ő. e. 1951. augusztus 12. • Pártválasztmányi ülés 213–260. - Napirend: - 3. Egyéb. (A békekölcsönjegyzés) 247–260.

a váci Forte, a Csepel auté, a váci főné, a SztSendrei kocsigyár, hogy csak náhányat említsek; Ezekben a póirtszervezetékben az eredmény forrása még az is volt, hogy a pártbizottság te alapszervezetek vezetőségei fizetésükhöz mérten példásan jegyeztek; 4z üzemekben egyébként érdekes; tapasztalat volt, amire az idén jé les, ha felfigyelünk, hogy a jobban kereső szakmunkások sokkal alacsonyabban jegyeiének, mint a kevebb keresetüké segédmunkások, ,vagy átképzősöl; A békelölcsönjegyz#já# sikere elsősorban a Jó politikai előkészítéstől, a meggyőző érvekkel bőven ellátott jél megszervezett népnevelő munkától függ; .a tavalyi jegyzésnél pl. az aszédi járásban egy brigádnak felelőse volt, aki összefogta a hozzátartozó népnevelőké^ munkáját* Az aözódi járás a megyei átlageredményben jé helyet foglalt el; J_hatássál volt Pécelen a dolgosé parasztságra, hogy a Jél jegyző kis és kö*> zépparásztokát is bevonták a népnevelő munkába'* lósd, Csornád, Sződ liget községek nem utolsósorban annak köszönhették közel 120V08 eredeményüket, me* a népnevelőmunkát helyejen irányították és a népnevelők közé pártonkívüli dolgozé parasztokat is bevontak; Azemlitett eredméyek mellett azonban egy sor olyan hibát követtünk el, amelyek következtében nem tudtuk értékesíteni a dolgozók kedvező gaugusatát a béke** kölcsönnel kapcsolatba* Megyénk az elmúlt évben az erőirányzatnak mindössze 80&~át teljesítette; f lzemeink nagyrészé 100^-on felül, vagy száz százalékon megközelítően jegyzett ár az üzemek között is rendkívül nagy különbségek voltak az előirányzat tel­jesítésében; HagyX lemaradás volt a Ceglédi vasöntő és géjjüzemnél, a ráckor** nyéki téglagyáraknál, az Első vecsési hengermalomnál és még felsorolhatnék jónéhányat; A járások köaül legjobb eredményt annakidején a szobfi járás érte el, a járások legtöbbje 70-75$ teljesítés körül mozgott, de voltak olyanok is, amelyek az 50%-át sem érték el a kisaabott penzumnak pld; Szentendrei járás; Hézzük meg elvtársak, hogy milyen hibákat követtünk el a békekölcsön jegyzés­nél, hogy ml volt az oka annak, hogy nem értük el azt az eredményt, amit a Párt Pest megyétől, joggal elvárhatott; Alapvető hiba a politkai előkészítés gyengeségében volt; Nem tudatosítottuk eléggé a békekölcsön jelentőségét, nem kötöjfttük össze a békemozgalom erősíté­sével; Agitációnkban az ötéves terv nagy eredményeit nem hangsúlyoztuk ki ós nem mutattuk meg konkrétan, hogy mitjelent ez megyénk,járásunk, a Jcözség és különSsen egyes dolgozó szempontjából. A SZÍVÓS kitartó, meggyőző agitációt gyors techinaki lebonyolítással pótol* ták egyes szervezeteink; Ennek volt az eredménye, hogy mtsisskaix lelát ogatás adtak ki egy-egy népnevlőnek egy délelőtre 30-30 család akik azon igyekeze­tek, hogy minél hamarabb odébbaljanak, h<gy mindenkor mini enhtra/X eljusso­nak; Keádetben igen könnyen belnyugodtunk az 50 frt*»os jegyzésekben, ami összegszerű eredmény rovására ment, s emiatt került sor a pótjegyzésekre, ami természetesen már sokkal nagyobb erőfeszítést a Pártszervezeteinktől igé­nyelt; H gy egy-egy üzemünk, vagy községünk eredményei nem volt kielégítő annak má§ik oka az is, hogy egyik-másik pártszervezet vezet&gégi tagjai, vagy gazdasági és állami funkeionáruslai nem példamutatóan jegyezitek; Párt­tagjaink, különösen a pártszervezetek vezetőségi tagjai a dolgozói legjobbja­iból kerülnek ki, ezért hallgatnak rájuk, követik őket a dolgozó-k; Hogyan várjuk el, vagy hogyan akarjuk elérni, hogy az üzem, vagy a község egyszerű dolgozói kövessék Pártunk útmutatásait, ha azok akik a Pártot képviselik nem teljes odaadással támogatják a Párt politikáját; A kommunista példamutatás hi­ányzott az elműt év kölcsönjegyzésénél a váci kötszövő és a bélésgyárban, . ahol a titkár elvtárssal a vezetőség tagjai fizetésükhöz 7 képest igen alacso­• nyan jegyzettek; Az sem volt ritka jelenség, hogy a népnevlok, akik a dolgo­zókat agitálták a köcsőnjegyzésre nagyon keveset jegyeztek, vagy minta szobi járásban is előfordult, egyáltalán nem akart a népnevelő jegyezni; E lképzel­hatjük elvátársak, hogy milyen meggyőző ereje van az ilyen népnevelő «gitá*» dójának,»ennyire hallgatnak arra, aki vizet prédikál és bort iszik; •IÍL ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom