MDP Pest Megyei pártválasztmányi (1954. szeptember 4-étől pártbizottsági) üléseinek jegyzőkönyvei, napirendjei, határozatai 1948-1956:
1/2. ő. e. 1950. augusztus 30. • Pártválasztmányi ülés 87–117. - Napirend: - 2. A népgazdaság fejlesztésével kapcsolatos KV-határozat végrehajtása. 100–117.
-SjOaz egész láncot mozgatni és magánkkal tudjak vinni, Különösen kidomborodik a feladat nagysága akkor, ka megemlítjük azt, hogv az őszi fejlesztésben Pártunk központi \Tezetáságnak natórozata az. hogy a termelőszövete kezeti csoportok területének és tagságának mintegy loo %-os felemélését kell elérni, A megyénkben lo6 régi termelőszövetkezti csoport van. Mintegy 32.000. ka* teru% ttel és mindegy 28oo Gsaláddal. Tehát láthatjuk ennek a felemlése mm kis feladat. & feladatoktők persze nem ijedünk meg, bérmilyen nagy is legyen az, mert hiszen tisztában vagyunk azzal, ho^y ennek a végrenatására minden előfeltétel és lehetőség meg van, csak ezeket a lehetőségeket tudni kell kihasználni. Mik ezek az előfeltételek és lehetőségek? 1./ Az uj vezetőségválasztásaal megerősödtek helyi pártszervezeteink, uj vérkerintgég kerolt bele munkájukba, elmélyítettek kapcsolatukat a dolgosé parsatsá gal és a kivülálló tömegekkel és remélhetőleg pártazerveaeteiak megérősidéaévei ha központi feladatnak tekirtik az őszi fejlesztés munkáját, komoly feladatokat togunk tudni megoldani* 2./ Mint ahogyna tenaénybegytjtés munkája is mutatja, megnőtt Pártunk tekintélye a dolgoző mm tömegek előtt, a'dolgozó parasztásg hallgat és várja Pártunk szavlt és iránymutatását. 3./ Előfeltételnek vehetjük azt is, ho y a termelőszövetkezeteink ez évben igen kimagasló szép eredményeket értek el. Ezzel is biaonyii&a a nagyüzemi szoc. gazdálkodás fölényét az egyéni gazdálkodással szemben. A dolgozó parasztok saját szemükkel gyakorlatilag látják bébi zonyitva, hogy a termelőszövetkezeti mozgalon az ő érdeBik:t szolgálja és a dolgozó parasztság egyetemleges felemelkedése egyedül csak ezene az egy utón biztsitható* 4./ Ki kell használnunk azt. a lehetőséget is. hogy megyénk dolgozó f árasztságáanak az érdeklődés e igen nagy mértékben a termelőszövetkezetek elé fordult. Szt a nagy érdeklődést bizo^yitja az, hogy amikor a csoportIátolatásokát megszerveztük, nem egy helyen 6o-7o dolgozó paraszt is jelentkezett látogatásra, és ezes.közdtt igen szép számmal lelentkeztek látogatásra közőpparssztok ía. &s bizonyítja az, hogy több helyen az elmúlt napokban egyetlen napon 15-2o család lépett oe a t.sz.cs.-ba. Vagy Szentlőrinci!tán aa elmúlt vasárnap a csoport tagsága 76 családdal szaporodott, vagy mint Gyomron, ^Bires pusztán egyetlen nap alatt az egész tanya lakossága, egyszerre 4o család lépett be a termelocaoprotba. De bizonyítja a nagy érdeklődést és a fordulatot megyénk dolgozó parasztságában az, hogy az elmúlt vasárnap a ráckevei jrasában több mint 26o család jelentkezett felvételre* 5./ Igen nagyszerű lehetőség mutatkozik a teaeaelőszövetkezetek fejlesztésére abban, hogy az elmúlt napokban Szovjetunióból hazajött parasztküldöttség tagjai igen gazdag tapasztalatokat Hoztak magukkal a Sz.U-r virágzó mezőgazdaságról és a kolnozparaazt Boldog életéről. A parasztküldöttség tagjai, elmondva itthon ezeket atapasztalatokat, bizonyára, megyénkben sok száz és ezer, orszgásos viszonylatban sok ttzezer parasztot győznek meg a szoc. gazdálkodás Helyességéről* 6./ Komoly tényezőnek vehetjük az őszi feji aztésben az elmúlt hetekben > megjelent rendeletet a termelőszövetkezet alapszabályzatának mődositásárg vonatkozólag. Bnnek a módosításnak két. három pontját ha agitációs munkánkban megfelelően használjuk ki és magyarázzk meg a dolgozó parasztoknak még jobban megkedveltetjük velük a szövetkéz tbe való belepés gondolatát. A mődiositás Mhány pontgát emiitvei. 1./ Fért iáknál csak az lehet t.sz.cs. tag, aki e® év alatt 8o munkaegységet teljesít, nőknél legalább 4o munkaegység kötelező. Bzzel meg van döntve a kulákoknak és a klreikélis reakciónak az az állítása, hogy a