Kiss Anita (szerk.): Forrásaink a reformációról. Dokumentumok az MNL Pest Megyei Levéltárából (Budapest, 2018)

Dokumentumok

péntekig kell átadnia a földesuraknak. A következő vasárnap a földesurak és a lakos­ság ellenőrzi a dokumentumokat. Egykorú másolat, pecsét nélkül, magyar. 213. d Friebeisz Antal alszolgabíró jelentése Szentmárton, 1788. május 15. Jelen volt: Belkovics István ceglédi plébános, mint püspökségi kiküldött. A szolgabíró Tápiószentmártonban folytatta le a vizsgálatot, ahol evangélikus és katolikus részről is jelentős számú embert idéztek be az ügy tisztázása érdekében. A katolikusok azt állították, hogy nekik nem volt okuk a kántor kizavarására, és a cselekményben nem is vettek részt. Az evangélikusok a neki és a bicskei plébánosnak járó pénz ügyében kiküldött végrehajtás kezdeményezőjét látták a kántorban, amelyet nem tűrtek, ezért akarták kidobni házából. Hátlapi feljegyzés: a vallásfelekezetek képviselői közül állításait senki nem tudja hitelt érdemlően bizonyítani, ezért a kántori és jegyzői feladatokat ellátó személyt hivata­lába visszahelyezték. Kubinyi Lajos földesurat figyelmeztetik, hogy hasonló ügyekbe ne avatkozzon be. Egykorú másolat, pecsét nélkül, latin-magyar-német. Jelzet: MNL PML IV. 2. 13. kútfő 4159/1788. 214. Az uszódi reformátusok templomépítési ügye 214. a Uszódi reformátusok levele Pest megyéhez Buda, 1788. május 15. A közösség azzal a kérelemmel fordul Pest megyéhez, hogy a jelenleg leromlott álla­potban lévő templom helyére újat építhessenek, szilárd anyagból, mivel a hívek szá­ma ezt szükségessé teszi. Kérelmük teljesítését pártolja a támogató királyi rendelet, a jelenlegi imaház leromlott állapota, amely egyébként elégtelen befogadóképességű a hívek számához képest, valamint az összegyűjtött elegendő a pénzforrás. 261

Next

/
Oldalképek
Tartalom