Kiss Anita (szerk.): Forrásaink a reformációról. Dokumentumok az MNL Pest Megyei Levéltárából (Budapest, 2018)
Dokumentumok
2) Veres István feljegyzése szerint (1787. január 18.) a megye hadnagyát, Holló Györgyöt küldik a hátralékok behajtására. Egykorú másolat, pecsét nélkül, latin-német. 174. c A váchartyáni evangélikus és református lakosok Pest megyének157 Váchartyán, 1787. január 22. A lakosok a plébánosnak járó elmúlt és folyó évi időarányos hátralékot már kifizették, ezért a végrehajtás leállítását kérik, mivel már a Szent György napig fizetendő járandóságot akarják rajtuk behajtani. Az esetleges hátralék nem a fizetni nem akarásból, hanem a nem tudásból fakad. A 60 párból álló falu jövedelme nem elég a plébános igényeinek kielégítésére, aki két filiából is jövedelemhez jut. A közösség kéri az évből hátra maradó időre járó fizetség lerovási idejének elhalasztását. Egykorú másolat, pecsét nélkül, magyar-német. 174. d Gutten István kishartyáni plébános levele Szily József alispánnak158 Kishartyán, 1787. január 24. A váchartyániak már a második becsületsértő panaszt teszik a plébánosra, az elsőt még 1786. augusztus 12-én nyújtották be. Ebben hamisan jelezték, hogy előfogatolási kötelezettségüknek eleget tettek. A jövedelmek előre történő behajtását illető panasz még jobban sérti becsületét, ezért elégtételt kér az alispántól. Hátlapi feljegyzés: Az ügyről Veres alszolgabíró tegyen jelentést. Egykorú másolat, pecsét nélkül, latin-német. Jelzet: MNL PML IV. 2. 13. kútfő 1048/1787. 157 Az ügyiratdarab eredeti lajstromszáma: 380/1787. 158 Az ügyiratdarab eredeti lajstromszáma: 438/1787. 219