Kiss Anita (szerk.): Forrásaink a reformációról. Dokumentumok az MNL Pest Megyei Levéltárából (Budapest, 2018)

Dokumentumok

Jelentés a domonyi Dabassy Mária hat hetes katolikus hittani oktatásának lemondásáról Aszód, 1785. szeptember 29. Veres István alszolgabíró, Sági András püspöki kiküldött, Czabay László alszolgabíró, Iványi László esküdt. A kisgyűlés 1785. augusztus 22-én hozott határozatot a Helytartótanács 1785. augusztus 8-i döntésének (20466/1785) alapján vizsgálatot kell folytatni a katolikus anyától származó Dabassy Mária aszódi evangélikus lakos áttérítésével kapcsolatban az alábbi pontok szerint: 1) Az apa, Dabassy Márton, vagy az aszódi lelkész csábította át az evangélikus gyü­lekezetbe a lányt? 2) A lelkész vajon ismerte-e a lányt, amikor az úrvacsorát kiszolgáltatta neki? 3) Miért hívatta a lányt a lelkész magához az elmúlt májusban, és miről tárgyalt vele? A bizottság szeptember 29-én Aszódon maga elé idézte Dabassy Mártont, Dabassy Máriát és az evangélikus lelkészt, Adamis Pált. Őket előbb külön, majd szembesítve kihallgatták, amelynek során az alábbi tények kerültek napvilágra. 1) A lány anyja már elhunyt, katolikus asszony volt. Dabassy Mária Domonyban ka­tolikus iskolába járt, azonban elsőáldozásban nem részesült. A lány lelkiismerete szavára tért át az evangélikus hitre, mivel korábban anyja is onnan kényszerült át­térni a katolikusra, apja szintén lutheránus, tehát egyik fél sem számít áttérítőnek. 2) Az evangélikus lelkész az úrvacsora előtt sosem látta. 3) A lelkész azért hívatta magához a lányt, mivel a mácsai plébános, akihez filiaként Domony is tartozott, arról értesítette Adamis Pált, hogy panaszt emel ellene átté- rítés miatt. Ezzel kapcsolatban kérdezte ki a lelkész Dabassy Máriát az aszódi jegy­ző, Plavecz Benjámin jelenlétében. A jegyző azt vallotta, hogy a lelkész az aláb­biakat kérdezte tőle: Egyedül volt-e vagy többedmagával az úrvacsorán? A lány részt vette-e hitoktatáson nála? Miért nem a domonyi lelkészhez ment? A lány azt válaszolta, hogy másokkal együtt vett részt az úrvacsorán, és hitoktatásban korábban nem részesült. A domonyi lelkész helyett egyéni döntése alapján járult az aszódihoz. A beszélgetés tartalmával kapcsolatban vallomást tett: nemes Szudy József jegyző, Valentiny János bíró, Kotucs György domonyi lakosok. Egykorú másolat, pecsét nélkül, latin. Jelzet: MNL PML IV. 1. e. 1785. október 11. No. 11. 106. 157

Next

/
Oldalképek
Tartalom