A Pest Megyei Levéltár. Levéltárismertető (Budapest, 2004)
Levéltári alapfogalmak
W LEVÉLTÁRI ALAPFOGALMAK Állag a fondon belüli, szervezeti, funkcionális, tárgyi, formai stb. alapon kialakított kisebb levéltári egység. Fond Valamely szerv, illetve személy irattári anyagába való tartozás vagy a korbeli, személyi, tárgyi, területi, formai stb. vonatkozás azonossága alapján összetartozó maradandó értékű iratok együttese. Fondfőcsoport Egy-egy levéltáron belül több fondcsoportból álló levéltári egység. A magyarországi általános levéltárak iratanyaga egységesen I-XXXVII. fondfőcsoportra tagolódik. Az I— III. és a XVIII-XX. fondfőcsortba az országos hatáskörű szervek tartoznak. Ezek iratait a Magyar Országos Levéltár őrzi. A megyei levéltárak - így a Pest Megyei Levéltár is - a IV-XXXVII. közötti fondfőcsoportokba sorolta be levéltári iratanyagát. Fond- és állagjegyzék a fondnyilvántartási levéltári segédlet egyik fajtája, mely íondés állagszínten sorolja fel az egy-egy levéltár őrizetében levő iratanyagot. Gyűjtemény a különböző irattári eredetű fondokból származó, valamilyen szempont (korszak, személy, tárgy, terület, forma stb.) szerint válogatott iratok együttese. (Irat)folyóméter ([i]fm) a levéltári iratanyag terjedelmének mérésére szolgáló mértékegység. A lapjával egymásra tett iratanyag terjedelme (irat)folyóméterben megadva. Iratselejtezés során történik a nem maradandó, történeti érték nélküli iratok eltávolítása. Jogszabályok alapján végezzük tevékenységünket. Ezekről honlapunkon olvashat. (Köz)levéltár 1. A nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is - végző, közfeladatokat ellátó szerv által fenntartott intézmény. 2. Több fondból álló levéltári egység. Levéltári anyag az irattári anyagnak, továbbá a természetes személyek iratainak levéltárban őrzött maradandó értékű része, valamint a védetté nyilvánított maradandó értékű magánirat. Levéltári kutatás a levéltári anyag tanulmányozása, abból adatok kigyűjtése tudományos vagy más cél érdekében. Maradandó (történeti) értékű irat a gazdasági, társadalmi, politikai, jogi, honvédelmi, nemzetbiztonsági, tudományos, művelődési, műszaki vagy egyéb szempontból jelentős, a történelmi műit kutatásához, megismeréséhez, megértéséhez, illetőleg a közfeladatok folyamatos ellátásához és az állampolgári jogok érvényesítéséhez nélkülözhetetlen, más forrásból nem vagy csak részlegesen megismerhető adatot tartalmazó irat. Szerv a jogi személy és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet. 66