A Pest Megyei Levéltár. Levéltárismertető (Budapest, 2004)

Tizenhétezer méter történeti forrás/A fondfőcsoportok ismertetése

A váci csendőrlaklanya terve (1853) Entwurf der Gendarmenkaserne vonVác (1853) /Plans of the police barracks of Vác (1853) árvatörvényszék, továbbá a vármegyei polgári és fenyítő törvényszékek iratait őrizzük nagyobb terjedelemben. A megyei közgyűlés jegyzőkönyvei is rendelkezésünkre állnak ebből az időből, és mikrofilmen kutathatók. Kutathatóságuk nagyban függ a segédlettel való ellátottságuktól. Erről a raktári jegyzékekben kaphatunk információt. Az mindenesetre elmondható, hogy néhány fond kivételével a segédletek csak hiányosan maradtak meg. A kiegyezéskor Pest-Pilis-Solt vármegye közjogilag helyreállott, újra kezdhette mű­ködését. A közigazgatás átszervezésekor, 1876-ban hozzá csatolták a Kiskun területeket, s ekkor született meg Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye. Ebből az időből - az 1950-es korszakhatárig - nagyon gazdag és jól kutatható fondok maradtak az utókorra. A megye élén az államfő által kinevezett főispán állt. Tulajdonképpen a végrehajtó hatalom embere volt, aki a mindenkori kormány bizalmi embereként a törvényhatóságok felett széleskörű felügyeleti jogokkal lett felruházva. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főispánjáriak irataiból több mint 120 métert őrzünk. A vármegye Törvényhatósági Bizottságának (közgyűlés) 1876-1949 között keletkezett jegyzőkönyvei hiánytalanul megmaradtak. Róluk mikrofilmet készítettünk, s ez a kutató­termünkben a kutatók rendelkezésére áll. Szinte minden fontos ügy megfordult a közgyű­lés előtt, ezért az egyik legbecsesebb forrása a megye történetének. A jegyzőkönyvekhez nem tartoznak iratok, az azokban feltüntetett iratszámok az alispán irattárában lelhetők fel. Az alispáni iratokból, az 1876-1950 közötti évekből, kb. 1300 folyóméter maradt meg. Ez az egyik legkutatottabb fond a jelzett korból. A megye teljes működése megismerhető az itt őrzött iratokból. Az alispáni hivatal tevékenysége kiterjedt az élet minden területére. A fel­sőbb rendeleteket, hasonlóképpen a megyei közgyűlés határozatait a vánnegye tisztikara az alispán vezetésével hajtotta végre. Az alispáni fond legnagyobb állaga az 1200 iratfolyómétert kitevő közigazgatási iratok együttese. Ez a legteljesebb forrás a kutatóink számára; itt vannak a kormányrendeletek végrehajtása során keletkezett iratok éppúgy, mint a megyei közgyűlés által tárgyalt ügyekkel kapcsolatosak. A közigazgatási iratok 19. századi részét szakszerűtlenül és túlzottan selejtezték, de a többi része jól megmaradt, és segédkönyvekkel jól kutatható. A vármegye Törvényhatósági Bizottsága Igazoló Választmányának, továbbá a Központi Választmányának együttesen közel száz folyóméternyi anyaga van a kezelésünkben. Ezek H

Next

/
Oldalképek
Tartalom