Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)
BALÁZS GÁBOR: A Floch-Reyhersberg család Pest megyei birtokainak államosítása
A szödrákos-csörögi gazdaságból 1945 elején, még a földreform előtt eladott Dr. Floch 1 db köves darálót Czinege József sződi gazdálkodónak, mivel az idő tájt semmi jövedelemmel nem rendelkezett. Czinege azóta sem fizetett a gépért semmit, mert szerinte a gép utólag fel lett véve az igénybevétel alá eső gépek listájára. Mivel a lovag anyagi helyzetében azóta sem történt számottevő javulás, ezért kéri 1947. augusztus 10-én a Pest Vármegyei Földhivatalt, hogy a Czinege Józsefnek „eladott" gépét töröljék az elkobzásra ítélt gépek listájáról, mert akkor vissza tudja követelni annak árát. Kérését még azzal is alátámasztja, hogy az államosítás során a gazdaság 4045 gépet adott le, és csak néhány maradt meg Dr. Floch számára. Az Észak-Pest Vármegyei Földhivatal Dr. Floch kérésére válaszolva bekéri a daráló eladási ügyletéhez kapcsolódó, egyéb bizonyító okiratokat, így azokat, amelyek a tanúkra, az eladás időpontjára, annak módozataira, a vételár összegére vonatkozó adatokat tartalmazzák. Mindezeket nyolc napon belül kellett a lovagnak felterjeszteni. A földhivatal közreműködése révén az ügy oly módon zárult le, hogy Czinege József kötelezte magát arra, hogy Kann- és Heller-féle darálóért 750 forintot 3 hónapon belül a vételár kiegyenlítéseképpen kifizeti. 18 Az erdőbirtokok A lovag tulajdonában akácerdő is volt, 20 éves fordával, amelyből szerszámfát és szőlőkarókat állítottak elő az államosításig. 19 Amikor Dr. Floch tudomására jutott, hogy a kincstár megbízottai eladták az ő birtokában lévő akácfákat, panasszal élt. Tiltakozásának alapja a Sződi Földigénylő Bizottság 1945. október 12-én kelt határozata, amelyben a „Megbékélés házát" neki ítélték. A törvénytelenül eladott faáruért nem pénzben, hanem „fában" kérte a kárpótlást. Abban az évben Árvay László és Moser Ottó hivatalos sződi földosztó mérnökök kimérték, és neki át is adták a visszajuttatni tervezett területet a Duna-parttal és a Megbékélés-házzal, illetve annak udvarával együtt. A lovag erre 1946. március 30-án hívta fel az erdőőri lakás és az illetményföldek államosítása kapcsán az átvételt intéző bizottság figyelmét. A volt tulajdonos ezen bejelentését - mint rendeletbe ütközőt - a bizottság figyelmen kívül hagyta - olvasható az ekkor felvett második, úgynevezett pótjegyzőkönyvben. Az eljáró bizottság leszögezte, hogy a hadműveletek során elveszett adatok hiányában az átvett ingatlanok helyrajzi számai nem állapíthatóak meg. 20 A jegyzőkönyv négy példányban készült, amelyből a Váci Állami Erdőhivatalnak adtak át egy példány. A fentebb már említett első jegyzőkönyv 1945. október 26-án Dr. Floch sződrákosi lakos erdőbirtokának elvétele tárgyában a 600/1945. ME sz. rendelet, illetve annak végrehajtási utasítása, az 5600/1945. FM sz. rendelet alapján készült. Je18 PML XXIV. 201-b Az Észak-Pest Vármegyei Földhivatal ir. 91/8/1947. 19 BOROVSZKY II. 84. 20 PML VI. 208 A Váci Erdőhivatal ir. 394/1946. 192