Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

SZABÓ ATTILA: A városi autonómia kiteljesedése Pest-Pilis-Solt vármegyében az 1848-as forradalom idején

felügyelete volt. Az 1820-as évektől állandósult az a szokás, hogy ha új bírót választottak, akkor a polgármesteri tisztet is „voxolásra" bocsátották. A sokrétű gazdasági feladat megkövetelte az egyes haszonvételek szerinti, önálló vámos, malombíró, székbíró, vásárbíró, sörfőzdéi felügyelő állások megszervezését. Kecskeméten 1832-ben megszűnt a városgazdái hivatal is és helyette egy „Polgár Mester Úr segédjének" nevezett tisztségviselőt választottak, a városgazdái feladatok ellátására, valamint a jövedelmek beszedését végző sáfár is működött a polgármester mellett. A komoly szaktudást igénylő mezővárosi és községi nótárius Pest megyében 1711 után minden településen megjelent. A jegyző, mint a település általában határozatlan időre fogadott embere, megállapodás szerinti konvencióért szolgált. Több önkormányzatnál az évi restauráció alkalmával a jegyzőt is megerősítették hivatalában. Általában nem volt a tanács tagja, de a város ügyeinek intézésében gyakran részt vett különböző delegációkban. Egyes településeken ugyanakkor mint a tanács tagja tevékenykedett.

29 A 19. század első felében a mezővárosi jegyzők már jogvégzett emberek voltak. A rendvédelmi feladatokat a pusztabírók, kisbírók, hajdúk, polgárok, darabontok, bakterok, strázsák, utcabírák, tizedesek, hadnagyok, kapitányok látták el. A 9/1840-es törvény szerint a mezővárosokban megszervezték a kapitányi hivatalt, a városon belüli és a kívüli területen a rendőri feladatok irányítására. A rendőrkapitányt a főbíró jelölése alapján három tanácsbeli közül választották. Ráckevén 1844-től a tanács, a hatvanosok és a köznép bevonásával tartott „közgyűléseken" ő elnökölt, valamint kezelte a beneficiális pénztárat.

30 A felekezetek szerint működő árvaatyák munkája felett is a tanács végezte a felügyeletet. A 19. század első felében a népesség megszaporodásával jelentősen nőtt a mezővárosok tisztségviselőinek feladata, amely a tisztviselői kar létszámának bővülését vonta maga után. Erre kitűnő példa a legnagyobb lélekszámú mezőváros, Kecskemét, ahol fél évszázad több mint kétszeresére emelkedett - a 12 szenátoron kívül - a hivatalt viselők száma.

31 1792-ben 13, 1840-ben 30 városi tisztviselő, alkalmazott szerepelt a fizetési jegyzéken. Ha rangsort akarunk felállítani a tisztségviselők között, akkor a főbíró, majd a másodbíró után a nótárius következett, amit a fizetésük nagysága is jelez. A tisztségviselők, alkalmazottak adómentességet élveztek és készpénz- és természetbeni fizetést is kaptak. A választás általában egy évre szólt, de szinte a legtöbb településen előfordult olyan eset, amikor több évre választották a bírót. Kalocsán a 18. század második felében minden második évben nem választották, hanem csupán megerősítették a bírót, „Méltóságos Uraság részéről dicséretes magaviseletére" nézve.

32 Ráckevén szintén szokás volt, hogy az uradalom képviselője egyes években - „candidatio nem is tétetvén" - az előző évi bírót megerősítette és a lakosság is mindig ragaszkodott ahhoz, 29 Az 1753-ban végzett határjáráson felvett jegyzőkönyv „esküdt nótárius Musai István által íródott". PML DMT jkv. 1753. december 11. 30 PMLRMTjkv. 1843. nov. 1. 31 KISFALUDY 1992. 88. 32 BML KVT jkv. 1755-1783. 73