Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)
BALOGH ISTVÁN: A debreceni egyetemi összeesküvés 1950-ben
A bíróságnak mérlegelnie kellett a cselekmények tárgyi súlyát, a vádlottak személyi beállítottságát, világnézetüket, tetteik társadalmi súlyosságát, veszélyességét. „A veszélyeztetett jogtárgy a demokratikus népköztársaság demokratikus államrendje, a szocializmust építő proletárdiktatúra funkcióját teljesítő dolgozók álma." Súlyosbító körülménynek vette azt, hogy „az állam szép pozíciót, jó megélhetést biztosított, tág perspektívát és fényes jövöt tárt fel előttük". Egyéni sértődéseik miatt az ellenség táborához szegődtek. A nép tulajdonát képező egyetemet arra akarták felhasználni, hogy ott a szellemi ellenállás gócát alakítsák ki a rendszerváltás előkészítésére. „A tudomány hajlékát nem a nép álmának erősítésére szolgáló központnak használták, „hanem tényleges robbantószerekkel igyekeztek volna helyéből kiemelni". A bíróság ítéletével sikerült a nép felemelkedésére szolgáló intézményt a reakció támaszpontjától megtisztítani. A négy összeesküvőt a bíróság ítéletével tehát sikerült eltávolítani. Az ügyészség vádindítványa és a bíróság ítélete olvastán, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy mind a nyomozó hatóság, mind az ügyészség ismerte, a bíróság pedig az ítéletében is említi az álnév alatt lappangó és a földalatti szervezettel kapcsolatban álló Baán Kálmánt, ellene nem indult semmiféle vizsgálat ebben az ügyben. Nagyon nehéz elhessegetni azt a feltevést, hogy a nevezett valamilyen, központból irányított beugrató szerepét vállalta, s nem véletlenül kereste a kapcsolatot Szabó István legközelebbi munkatársaival. Többek között Klein Gáspár miskolci levéltárossal, a történeti tanszék magántanár előadójával. Még levelet is küldött vele Miskolcról Borosy Andrásnak a földalatti szervezettel való kapcsolatfelvételre. Klein Gáspár nem sok idő múlva meghalt, én pedig múzeumi igazgatóként, a múzeum ügyeiért felelős városi és megyei tanács pártszervezete és a megyei pártbizottsága részéről meg-megújuló bizalmatlanságot tapasztaltam. Szabó István már jóval 1945 előtt a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt. Az akadémia ezután bekövetkezett átszervezése kapcsán előbb a történettudomány kandidátusának minősítették le, de nem sokára helyesbítették e határozatot és doktori fokozatot állapítottak meg részére. A bíróság ítélete folytán mind a négy elítélt, a kedvezmények beszámításával kiszabott időt letöltötték, Papp László kivételével - aki Bárczi Géza közbenjárására, némi idő után az akadémia nyelvészeti intézetében kisebb állást kapott - mindannyian évekig fizikai munkások voltak. Az elítélésük által a debreceni egyetemen megvalósult a Csabai Tibor által követelt igény, „a haladó tudomány érvényesülése, a dialektikus materializmus tanítása". 33 Az már a népi demokratikus politika sajátos jellegéhez tartozik, hogy bár Szabó István előadásaiban soha nem emelte ki a dialektikus materialista világnézet és az osztályharc egyetlen történelemformáló tényező voltát, annak ellenére, hogy két cikluson át a dékáni tisztet is betöltötte, hivatali működése során politikai jellegű támadás nem érte. Annál inkább bántották egyik professzortársának sokszor denunciálásig menő feljelentései. Ez ellenében azonban az Oktatásügyi Minisztérium főosztályvezetői, majd egyik tanítványa, a miniszterhelyettes mindig megvédte. Viszont ugyanez a miniszterhelyettes, akit két éven át Borosy is tanított, annak kiszabadulása után néUo. 13. jegyzet. 33
