Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HORVÁTH M. FERENC: Vác város levéltárának története

bad királyi, majd törvényhatósági jogú városoké jobb helyzetben voltak, míg a mezővárosi, rendezett tanácsú városok levéltáraira kevesebb gondot fordítottak. (A különleges helyzetek, a háborúk, idegen megszállás és katasztrófák pedig amúgy is végzetesek lehettek minden levéltárra.) Nem túlzó megállapítás, ha úgy gondoljuk, minél fejlettebb egy ország, egy kisebb közösség, egy városi kommunitás önérvényesítö jellege, és ennek következtében igazgatásrendszere, annál inkább tartja érdekének, hogy fenntartson jól működő intézményeket, köztük az igazgatást is szolgáló levéltárat. A levéltár mint „bátorságos hely" elsődleges funkciója a legfontosabb, a jogbiztosító iratok őrzése volt. Ezek tükrözték ugyanis a faluból a várossá fejlődés egyes mozzanatait, ami a különféle kiváltságok - bíráskodási jog, szabad bíróválasztás, természetbeni adózás és a szolgáltatási kötelezettségek alóli felmentés, illetve ezek megváltása egy összegben, vásártartási jog, vámmentesség, vámszedési jog, kegyúri jogok átruházása révén szabad plébános-választás stb. - elnyerésén alapult. Igen szépen fogalmazták meg ezt 1838-ban, amikor azt írták, hogy a levéltár nem más, mint „a város s lakosai törvényes jogainak és fennforgó viszonyainak menedékhelye"} A levéltár tehát olyan biztonságos őrzőhelyet jelentett, ahol az írásba foglalt, az „emlékezet" és a „tudomány" céljával készült okmányokat tárolták. Az utóbbi alatt még nem a történeti kutatásokhoz szükséges forrásokat értették, hanem más, általánosabb értelemben, az írásban rögzített ismeretet (információt), a tanács működésének alapjául szolgáló iratanyagot, mai kifejezéssel élve: adathordozót. Középkori kialakulásától kezdődően a 19. század utolsó harmadáig a városi tanács mint közhatóság előtt kötöttek különféle ügyleteket - adás-vétel, végrendelkezés, örökösödés stb. - a város polgárai, s ezekről bizonyító okmányokat állított ki a tanács, vagyis mint egyfajta hiteles hely tevékenykedett. Az ügyletekről okleveleket adtak ki, melyeknek a hiteles szövegét egy, majd tárgyuk szerint különféle városi könyvekben vezették, másolták be. A levéltárban levő iratanyag megőrzése mindenkinek érdeke volt, mivel vonatkozhatott az egész városi közösségre, de az egyes polgárokra is. A levéltárban elhelyezett iratok tehát biztosították az előjogokat, egyúttal kifejezték a jogfolytonosságot, amire a feudális társadalom épült. Az iratok megőrzése azonban általában csak addig volt fontos, ameddig jogbiztosító értékük fennállt. A feudális jogrendszer lebontása az önkényuralom idején kezdődött meg, s a korábbi kiváltságokon alapuló jogszokásokat a nyílt császári rendeletek váltották fel. 1867 után a polgári társadalomban a jogrendszer parlamentáris alapokon szerveződött meg, létrejöttek az állami szakhivatalok és a jogszolgáltató szervek. Ezek következtében csökkent a levéltárak jogforrás értéke. Szerepkörük át- és felértékelődése azonban már korábban, a felvilágosodás után s különösen a reformkorban kezdődött meg, akkor, amikor a nemzeti önmeghatározás egyik alapja a történeti múlt feltárása, a nemzeti hagyományok ápolása lett. A levéltárak ekkortól váltak a történeti forrásokat őrző kutatóhelyekké, a 20. század húszas éveitől esetleg önálló közgyűjteményekké. A Vác városi levéltárat igen változatos nevekkel illették. Legtöbbször archívum civicumként* a város levéltáraként említették. 1804-ben és 1806-ban egy-egy alka3 PML V. 401 -b Püspökvác gazd. tü. jkv. 71/1838. 4 Pl. PML V.401-a Püspökvác tü. jkv. 175/1801.; V. 402-a Káptalanvác tü. jkv. 164/1803., 155/1804. 228