Emlékkönyv Borosy András nyolcvanadik születésnapjára (Budapest, 2002)

HÉJJAS PÁL: A balatoni halászat

már általánossá vált a Balatonon, hogy a jogosultságot bérlőknek adták ki, akik már nem nézték jó szemmel, s nem is tűrték, hogy a helyi lakosok továbbra is szabadon halászgassanak ott, ahol ők ugyanezért fizettek. Ezt az időszakot tekintették azután a parti lakosok a - valójában törvényesen soha sem volt - „szabad halászat" végének. A bérlők - akik nem maguk halásztak, hanem halászokat alkalmaztak - jobbára környékbeli kocsmárosok, szatócsok voltak. Az ő idejük is rövidesen leáldozott, mivel többségük belebukott a vállalkozásba. Rövid időre újra helybeliek kezébe került a balatoni halászat nagyobb része, majd ezt követően megjelentek a nagybérlők, és evvel kezdetét vette a Balatonon a nagyüzemi halászat. Egy-egy bérlő már több szomszédos községhez tartozó vízterületet is bérbevett, amelyen új, korábban itt nem használ, nagyméretű hálóval halásztattak. Az 1880-as évek végén az ő kezükben volt a balatoni halászat 85-87%-a. Közülük is kiemelkedett a Rosenberg család. Az öreg Rosenberg Mihály az elsők között volt 1862-ben, aki Szentesről hívott halászokkal (Sósék, Székelyek, Molnárék) dolgoztatott, és a fiai is, Rosenberg M. János és Mór, követték a példáját. Volt idő, amikor a teljes vízterület közel kétharmadát bérelték. Az ő nevükhöz fűződik a tihanyi, a kenései és a fonyódi halásztelep létesítése. A Hecht család, az apa Mór, a fia Izidor (siófokiak) a veszprémi székeskáptalan halászbérlői voltak, és jelentős szerepet játszottak évtizedeken keresztül a balatoni halászatban. A Vargucza család, régi halászdinasztia, a badacsonytomaji halászatot, a Deutschok pedig, akik kereskedők voltak, a balatonszemesi vizeket bérelték. Rajtuk kívül a balatoni halászati jog ismert bérlők voltak az 1890-es években, a Balaton Halászati Részvénytársaság megalakulásáig: Greiner Dávid, Gold Mór, Kaufmann Sámuel, Morvái Jakab, Márkus Henrik és Sámuel, Kohn Adolf, Steiner Albert. Érdekes kép rajzolódik ki, ha azt vizsgáljuk, hogy a bérlők, akik közül csak kevesen értettek a mesterséghez, kiket fogadtak fel, kiket bíztak meg a halászattal. A korabeli dokumentumokból, visszaemlékezésekből egyértelműen kiderül, hogy a helyiek közül csak néhányat, ehelyett inkább a Tisza mellől hívtak halászokat, akik gyökeresen átalakították a balatoni halászatot.

25 A nagy szakmai tapasztalattal rendelkező tiszai halászok korszerűbbé, jövedelmezőbbé tették ezt a mesterséget. Mivel a Tisza 19. század közepi szabályozása, az ottani halászati területeik beszűkülése miatt munka nélkül maradtak, így örömmel tettek eleget a bérlők hívásának, és jöttek a Balatonra dolgozni. Elsősorban szentesi, csongrádi és mindszenti halászokat szerződtettek, továbbá hajójavítások és új bárkák készítése végett szegedi és komáromi hajóácsokat hívtak. Első megjelenésük a Balatonon 1862-re tehető, és a Tisza szabályozása miatt beállt helyzeten kívül más okra is visszavezethető. 1856-tól néhány évig tartó nagy szárazság miatt 1859-ben a Tisza tavaszi áradása elmaradt, és ezt a halak ívása sínylette meg. Emiatt sok halász maradt munka nélkül a Tisza mentén. Sokan és sokszor foglalkoztak a tiszai halászok balatoni tevékenységével. Herman Ottó és Jankó János a már idézett munkáikban, továbbá VISKY Károly: Tihany öshalászata című dolgozatában (Néprajzi Értesítő 1932.), de igazi jelentőségét Lukács Károly ismerte fel, s irta meg. LUKÁCS 1951. 83-112. 124