Tanulmányok Pest megye múltjából V. - Pest Megye Múltjából 17. (Budapest, 2014)

Györgyi Csaba: Az 1956. évi Pest megyei földrengés

AZ 1956. EVI FÖLDRENGÉS... A párttal, a néppel... A földrengés utáni helyreállítással egy ellentmondásokkal terhelt történet vette kezde­tét. A rendelkezésre álló források már abban sem egységesek, hogy ki tette meg az első lépést az állami vezetők közül. Egy korabeli forrásból az derül ki, hogy Apró Antal, a Minisztertanács elnök- helyettese már pár órával a tragikus események után a helyszínre érkezett, s tapaszta­latokat szerezve azonnal értekezletet tartott, ahol hatékony intézkedéseket hozott. E rendelkezések szerint egyszemélyes vezetés alá kellett vonni az egyes helyreállító, valamint rendfenntartó csoportokat, helyre kellett állítani a telefon-, és áramszolgálta­tást, gondoskodni kellett a lakosság élelmezéséről, szakértőket kellett biztosítani a kárfelméréshez, s ahol szükséges volt, Tüzép-telepeket kellett létesíteni a megfelelő építőanyag-ellátás biztosítása érdekében.44 Egy másik, ezzel ellentétes adatokat közlő dokumentum a katasztrófa utáni el­ső megyei, illetve országos szintű értekezlet jegyzőkönyve, amely a Pest Megyei Tanács VB elnöki hivatalában készült a földrengés napján. Az értekezleten többek között Szabó János VKG miniszter, Kádár János, az MDP Pest Megyei Bizottságának első titkára, Fekete Mihály, a Pest Megyei Tanács VB elnöke, számos megyei tanácsi illetékes, továbbá a Kiszöv (Kisipari Szövetkezetek Szövetsége), a Kiosz (Kisiparos­ok Országos Szövetsége) és a Tüzép képviselői voltak jelen. A megbeszélésen hozott határozatok értelmében vállalatokat rendeltek az egyes községek helyreállítási mun­káihoz, Tüzép-telepeket hoztak létre, Both Zsigmond személyében kijelölték a felelős megyei műszaki vezetőt, meghatározták az elszámolható alapbér mértékét, végül pedig döntöttek az egyes községek helyreállítási felelőseiről. Apró Antal a jegyző­könyv tanúsága szerint ezen az értekezleten jelen sem volt.45 Úgy tűnik, mintha a Párt különféle szócsövei azon versengtek volna, hogy a bajban népünk melyik bölcs vezére nyújtott elsőként segítő kezet. A Népszava Apró Antal és Szabó János helyett Kádárt „hozta helyzetbe”: „Kádár János elvtárs, a Pest megyei pártbizottság első titkára elsőként látogatta meg a bajba jutott falvakat. Intéz­kedésére mindenütt megalakultak az operatív bizottságok és útmutatásával egyre tervszerűbben bontakozik ki a mentő- és helyreállító munka",46 A helyreállítások korábban említett, úgynevezett „egyszemélyes felelős vezetés rendszere” úgy épült fel, hogy a megyei tanács VB tagjai, valamint megyei tanácstagok és egyéb, vezető beosztású tisztviselők közül rátermett személyeket neveztek ki a katasztró­fahelyzet közvetlen koordinálására. Ezeknek a felelős vezetőknek a helyettesítését, ponto­sabban helyi képviseletét az adott községekben a műszaki vezetők látták el. A folyamatos ellenőrzés érdekében a szóban forgó megyei irányítók huszon­négy órás ügyeletet tartottak, hogy közvetlen kapcsolatot tarthassanak fenn a helyi operatív bizottságokkal, illetve a járási tanácsokkal. Feladataik közé tartozott többek 44 MNL-PML XXIII. 3-d-ll. Elemi csapás Pest-megyében c. irat, ikt. sz. n., d. n„ 2. o. 45 MNL-PML XXIII. 3-d-ll., a Pest Megyei Tanács VB elnöki hivatalában a földrengéssel kapcsolatban megtartott első, 1956. január 13-i értekezlet jegyzőkönyve, ikt. sz. n., 1956. január 13., 1-2. o. “NÉPSZAVA, 1956. január 14. 52

Next

/
Oldalképek
Tartalom