Tanulmányok Pest megye múltjából V. - Pest Megye Múltjából 17. (Budapest, 2014)
Schramek László: Pestisjárvány Pest megyében 1739–1742
SCHRAMEK LÁSZLÓ A Pest megyei pestisjárvány adattára Az alábbiakban közölt adatsorok az 1739 és 1742 között pusztító pestisjárvány legfontosabb jellemző adatait tárják az olvasók elé. A források segítségével megállapítást nyert, hogy mely településeket érintett a fekete halál. Pontos statisztikai adatgyűjtések hiányában a járvány kezdeti és végpontjának megállapításához az alispáni jelentések nyújtottak megkerülhetetlen támpontot. Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy e dokumentumokban foglalt időpontok kérdésesek. Egyrészt a lakosság a járvány megjelenését igyekezett titkolni, ezért könnyen lehet, hogy az már korábban megkezdte pusztítását egy adott településen. A járvány végét két mozzanathoz lehet kötni: az utolsó beteg halála, illetve felépülése, vagy a településen élők teljes mozgásszabadságának visszaállítása. A közigazgatási dokumentumok elsősorban ez utóbbira tartalmaznak adatokat, így az alábbi táblázatban néhány jó forrásadottságokkal rendelkező település kivételétől eltekintve (Kecskemét, Szentendre, Tass, Vác) ezek az időpontokat olvashatók. A községeket és városokat 42-60 napra az utolsó beteg felépülése után még vesztegzár alatt tartották, hogy bizonyos legyen a fertőzés elmúlása, tehát a betegség az adattárban szereplőhöz képest valószínűleg másfél két hónappal korábban véget ért. Az áldozatok számával kapcsolatban még nehezebb helyzetben van a modem kutató. A Pest megyei tisztviselők 1739-ben Kecskemét és Nagykőrös kivételével egyáltalán nem rendelkeztek adatokkal arról, hogy hányán haltak meg a törvényhatóság területén. A rákövetkező években már viszonylag rendszeresen tudósítanak az áldozatok számáról, így azok némely település esetében felhasználhatók a népességstatisztikai változás felmérésére (Mogyoród, Szada, Vác, Váckisújfalu, Veresegyház). A földesurak alkalmasint igyekeztek összesíteni a veszteségek nagyságát (Budakeszi, Budaörs, Óbuda, Ordas, Pesthidegkút), így ennek révén az adott településeken ugyancsak megközelítően ismerhetjük a fekete halál áldozatainak számát. Az esetek egy jelentős részében megszólaltathatók az egyházi anyakönyvek, minthogy pontos vezetésük nem egy településen már megkezdődött (Akasztó, Boldog, Dunapataj, Kecskemét, Nagykőrös, Tass, Zsámbék stb). A források egy részét már feldolgozták a korábbi kutatók, így természetesen eredményeiket jól lehetett hasznosítani a településen belüli halálozási arányra vonatkozó adatok meghatározásához. A 18. századi egyházi anyakönyvek a legritkább esetben tartalmazták a halál okát, ezért a pestist megelőző és követő évek halálozási adatait összevetettük a járvány évében elhunytak számával, amely alapján az áldozatok számának közelítő becslését tesszük közzé. Az utolsó oszlopokban a települések gazdasági erejének változásátjelző adófizetésre kötelezett családfők 1728. és 1744. évi száma következik, amelyek egyébként igaz korlátok között a népesesség számának becslésre is használhatók. Ezek az adatok talán nagyobb biztonsággal mutatják a községek egymáshoz viszonyított nagyságát. A legtöbb érintett település esetében ugyanis ezek az egyedüli rendelkezésünkre álló „demográfiai” adatok. 183
