Tanulmányok Pest megye múltjából IV. - Pest Megye Múltjából 15. (Budapest, 2012)
5. Balázs Gábor: Pest megye nemzetiségi összetételének változása az 1940-es években
Balázs Gábor Pest megye nemzetiségi összetételének változása az 1940-es években Történeti bevezető A 20. század hajnalán, az 1900. évi népszámlálás során a Horvátország és Szlavónia nélküli Magyarországon 8 588 834 magyar anyanyelvű lakost írtak össze. A legjelentősebb nemzetiség a román (2 784 726), a szlovák (1 991 402) és a német (1 980 423) volt.1 2 A századfordulón az egykori Pest-Pilis-Solt-Kiskun (PPSK) vármegye területe az itt élő különböző nemzetiségek lakhelyének elhelyezkedése és a terület természetrajzi képe alapján két fő részre tagolódott. A vármegye hatalmas, alföldi síkján a lakosság összetétele az országos arányokat tükrözte: majdnem tisztán magyar volt. A vármegye északi, magasabban fekvő felét ezzel szemben német, tót, szerb, illír és más nemzetiségek népesítették be. Mindent egybevetve e hatalmas terület etnikai szempontból egyértelműen magyar többségű volt, amit a korabeli statisztikai adatok mindennél egyértelműben bizonyítanak; a vármegye 883 591 főnyi lakosságából ugyanis 809 079 beszélte a többség nyelvét, a magyarul nem tudók aránya pedig mindössze 8,5%-ot tett ki. Az anyanyelvet vizsgálva ettől természetesen némileg eltérő adatokat kapunk: a magyar anyanyelvűek 82%-os aránya azonban így is az egyik legmagasabb a korabeli Magyarország vármegyéi között." Ezek a nemzetiségi arányok a hosszú évszázadok alatt lezajlott, különböző irányú történelmi folyamatok eredőjeként alakultak ki. A középkorban kikristályosodott területi eloszlást alapvetően felülírták a törökkor évtizedei. Ekkor a vármegye népe folyamatosan ki volt téve a török és a német hadaknak, ezért az itt élők tömegesen költöztek el innen. A törökkor után, a 17. század első felében újratelepült a vármegye. Mindez részben a központi kormány intézkedéseinek, részben pedig a spontán népvándorlásnak volt köszönhető: a németek, a szlovákok, esetenként a szerbek és természetesen az ország mást területeiről szabadon beköltöző magyarok ekkor kialakult aránya még a 20. század negyvenes éveire sem változott meg alapvetően. Ha az országos, átfogó jellegű folyamatokat vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy a század első négy évtizedében a mobilitás, bár érzékelhető, nem változtatta meg lényegében a hazánkon belüli arányokat. Ebben az időszakban a szlovák, a német és a vend anyanyelvűek száma csökkent, ami elsősorban a kivándorlásukra vezethető vissza. A magyar, a rutén és a szerb anyanyelvűek száma ellenben valamelyest, 5-15%-kal emelkedett.3 1 A Magyar Korona Országainak 1900. évi népszámlálása. I. rész. 5. o. 2 Borovszky, 1. o. 3 Kollega Tarsoly, 154. o. 97
