Tanulmányok Pest megye múltjából IV. - Pest Megye Múltjából 15. (Budapest, 2012)

1. Kiss Anita: Pest-Pilis-Solt vármegye archontológiája (1715–1750)

KISS ANITA két állás hasonlóságának, s ahogy fentebb láttuk, akár átjárhatóságának is. Az ügyész stagnáló fizetése is mutatja a hierarchiában betöltött szerepét, hiszen hiába jelent meg az a tisztség később, javadalmazása az orvoséval megegyező volt, sőt, 1750-ben az orvos fizetését 200 forintra emelték, amíg az ügyészé 150 forint maradt.171 * * * Pest-Pilis-Solt vármegyében, ahogyan az ország más területein is, az 1715-1750 kö­zötti időszakban kialakult az egészen a század végéig követett gyakorlat, mind a köz­gyűlés működésére, mind pedig a hivatalnoki kar tagjaira és kötelezettségeire nézve. A megyék, ha éltek is azokkal, nem mindenben használták ki maradéktalanul kivált­ságaikat, azonban ennek a korszaknak nem annyira ez, hanem sokkal inkább a koráb­bi századok viharai utáni „építkezés” volt a fő feladata. A további kutatások célja ezért a „rendszer” kiteljesedett működésének és változásainak vizsgálata kell legyen. 171 Ez azért is érdekes, mert Békésben ugyanekkor épp a duplája volt az ügyész javadalmazása, és több megyében még helyettest is alkalmaztak. Héjjá, 50. és 92. o. 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom