Tanulmányok Pest megye múltjából III. - Pest Megye Múltjából 14. (Budapest, 2009)

7. Tóth Judit: Az állampárti sajtóstruktúra kiépítése Pest megyében

TOTH JUDIT léccel jelent meg Tolna megyében." A Szervező Bizottság álláspontja szerint önállcS megyei pártnapilapokat ott kellett létesíteni, ahol azt a megye fejlődése, iparosítása indokolttá tette, továbbá ahol a megfelelő példányszám mellett egy nívós, jól szer­kesztett lap káder- és nyomdai feltételei is biztosíthatók.2" 1950 nyarára a kisgazdák ellehetetlenítésével párhuzamosan azok újságjait is megszüntették. Júniusban már csak öt vidéki lapjuk volt: Csongrádi Kis Újság (1900 példány, 189 előfizető), Debrecen (2920 példány, 64 előfizető), Délvidéki Hírlap (5399 példány, 1741 előfizető). Somogyi Hírlap (1021 példány, 480 előfizető) és Miskolci Hírlap (1880 példány, 1002 előfizető). Felszámolásuk határidejét 1950. december 31-ei dátumban szabták meg mondván, hogy a „megszűnő lapok gyenge befolyását fejlődő pársajtónk könnyen pótolja Mindeközben az MDP 14 napi- és 6 hetilapjával teljesen megvalósította vi­déken a pártsajtó kizárólagosságát, a párt központi napilapja, a Szabad Nép pedig erre az időre elérte a közel félmilliós példányszámot.'” Napilapok 1950júniusában2* * 21 22 * 24 Név Példányszám Előfizetők száma A lap típusa Baranya 24 719 21 020 főlap Somogy ”4 3820 3228 mutáció Tolna 3040 2775 mutáció Hajdú 24 181 20 974 főlap Szabolcs' 16 000 9531 mutáció Szeged 20 757 14 021 főlap Csongrád 3630 3558 mutáció Győr 16 056 13 910 főlap Borsod 13 869 12 852 főlap Vas 13 742 11 943 főlap Zala 6530 5799 mutáció Békés 11 202 8700 főlap Bács-Kiskun 6900 5402 főlap Fejér 6256 5159 főlap |l' MOL M-KS 276. f. 55, cs. 88. ö. e. Javaslat a vidéki sajtó szerkezetei átalakítására. 1949. július 15. 211 MÓL M-KS 276. f. 89. cs. 213. ö. e. Javaslat önálló megyei pártnapilapok létesítésre és a vidéki kisgazda lapok megszüntetésére. 1950. június 14. 21 MÓL M-KS 276. f. 89. cs. 213. ö. e. Javaslat önálló megyei pártnapilapok létesítésre és a vidéki kisgazda lapok megszüntetésére. 1950. június 14. 22 MÓL M-KS 276. f. 89. cs. 213. ő. e. Javaslat önálló megyei pártnapilapok létesítésre és a vidéki kisgazda lapok megszüntetésére. 1950. június 14. * MÓL M-KS 276. I 89. cs. 213. ö. e. Javaslat önálló megyei pártnapilapok létesítésre és a vidéki kisgazda lapok megszüntetésére. 1950. június 14. 24 1950. december 31 -étöl már nem mutációként, hanem önálló napilapként jelent meg. 1950. december 31-étöl már nem mutációként, hanem önálló napilapként jelent meg. 185

Next

/
Oldalképek
Tartalom