Tanulmányok Pest megye múltjából II. - Pest Megye Múltjából 13. (Budapest, 2007)

3. HÉJJAS PÁL: Megkésett riport nagybaczoni Nagy Vilmos (1884–1976) ny. vezérezredes volt honvédelmi miniszterrel. Piliscsaba-Klotildliget 1974. augusztus 12.

HEJJASPAL Nagy Vilmos, a miniszter Magyarország helyzete a háború kezdetén úgy alakult, ahogy erre korábban a magyar politikai és katonai elit csak a legmerészebb álmában mert gondolni. A két bécsi döntéssel hatalmas területek visszacsatolására került sor, anélkül, hogy háborúzni kellett volna értük. A Jugoszlávia elleni német támadás következtében pedig a délvidéki területek egy része került vissza. 1941 nyarán az ország területe 172 000 km

2 lett, a lakosság száma pedig 14,7 millióra nőtt. Megmaradt annak a reménye is, hogy eredményes külpolitikával az országgyarapításnak még nincs vége. Nem volt politikai erő, amely Magyarországon ne üdvözölte volna ezt a folyamatot, hiszen Trianonban a nyugati hatalmak olyan békét kényszerítettek ránk, amelyet minden tisztességes magyar ember elutasított. Az ár, amit fizetnünk kellett mindezekért, akkor még nem tűnt nagynak. A német igényeket még ki lehetett elégíteni, s eközben tetszetős elméletek születtek arra, hogy miként lehet erőinket megóvni, hogy ezzel kedvező pozíciót szerezzünk a háború végi nagy rendezés idejére. Trianon még túl közel volt, s politikusaink nem akarták, hogy Magyarország olyan legyengült, kivérzett és kiszolgáltatott legyen a második világháború után, mint 1918-ban volt. Utóbb kiderült, ez az elképzelés - a tetszetős volta ellenére - nem volt megvalósítható. Ezt azonban a háború kitörésekor csak nagyon kevesen sejtették. Az elcsatolt területek visszacsatolását természetesen ők is ünnepelték, de a háborút mindenáron el akarták kerülni. Legismertebb képviselőjük Teleki

15 miniszterelnök volt. Nagy Vilmos a háborúba lépésünkkor már nyugállományban volt, de jelentős politikai tényezőkkel maradt kapcsolatban. A hangfelvétel alatt is hangoztatta, hogy ő kezdettől fogva ellenezte a Szovjetunió elleni háborúba lépést, mert nem gondolta azt magyar érdeknek. Úgy vélte, szükséges, hogy fegyveres erőinket megőrizzük a háború végéig, hogy nagyobb súllyal vehessünk részt a háború utáni elkerülhetetlen területrendezésnél. Bízott abban, hogy ügyes politikával és erős hadsereggel Erdély déli részét is vissza tudjuk szerezni. Többször hangoztatta, hogy magyar vérnek nem szabad idegen érdekekért folynia. Katonaként korábban nem politizált - ezt tiltotta is a szabályzat -, de nyugállományú katonatisztként ezt megtehette. Másfél évig tartott nála ez a viszonylag nyugalmasabb élet, amikor 1942. szeptember 20-án este felhívta telefonon Szombathelyi vezérezredes, a vezérkar főnöke, hogy másnap jelentkezzen Gödöllőn a kormányzónál. Horthy ugyanis őt szemelte ki az új honvédelmi miniszternek Barma Károly helyett.

36 Nagy Vilmos elfogadta a megbízást, és szeptember 22-én ,s Gróf Teleki Pál miniszterelnök (1879-1941), földrajztudós, angolbarát politikus. Horthy legszűkebb környezetéhez tartozott, és minden áron szerette volna, ha Magyarország kívül marad a háborún. Horthyval egyetértésben egy esetleges magyar emigránskormány létrehozására is gondolt, s ennek anyagi alapját az az öt millió dollár képezte volna, amelyet 1940. március 17-én Washingtonban helyeztek letétbe. Ebből nem lett semmi, és Magyarország a németek oldalán, Teleki intelmei ellenére belesodródott a háborúba. Teleki a Jugoszlávia elleni háború miatt 1941. április 3-án öngyilkos lett. 36 Kádár Gyula írta, magától Szombathelyitől tudta, hogy ő javasolta a kormányzónak Nagy Vilmost, akivel jó barátságban volt. (Mindkettejüknek Piliscsaba-Klotild ligeten volt villája.) Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig. Budapest, 1978. 476. o. K3