Tanulmányok Pest megye múltjából II. - Pest Megye Múltjából 13. (Budapest, 2007)

5. HALÁSZ CSILLA: Mozik Pest megyében 1950 és 1956 között

MOZIK PEST MEG YEBEN1950 ES 1956 KOZO TT vártak a filmhétre. 77 Sajnos a Pest Megyei Levéltárban nem maradt fenn irat, hogy mennyiben sikerült a tervet teljesíteni, de a következő évek adataiból arra lehet követ­keztetni, hogy a tervszám erősen elrugaszkodott a valóságtól. 1956-ban már ismét csak két hétig tartott a szovjet filmünnep. A terv szerint 286 ezer látogatót várták a filmszínházakba, s a cél az volt, hogy ebből 200 ezer szovjet filmet nézzen meg. 1955-ben az összes néző száma 353 ezer volt, amelyből 143 ezer nézett meg szovjet filmet. (Ezekből az adatokból is látható, hogy az 1953. évi 700 ezres nézötervszám mennyire túlzott előirányzat volt!) A müsorbeosztás szerint ezúttal többségében tény­leg szovjet filmeket mutattak be, legalább minden moziban egyet. 78 A terv majdhogy­nem teljesült, csak 20 ezerrel kevesebb néző volt, de sikerült az előirányzott 200 ezer embert szovjet film megnézésére becsábítani a filmszínházakba. 7 A szovjet filmhéten kívül a megyében tartottak lengyel, kínai, román, csehszlo­vák, bolgár, sőt külön magyar filmhetet is. Ilyenkor nem az egész megyét mozgósították, hanem kiválasztottak öt-hat települést, ahol az adott ország filmjeit vetítették egy hétig. A propagandája is sokkal csendesebb volt, maximum kidekorálták a filmeket játszó mozikat, plakátokat helyeztek el a település különböző pontjain, röplapokat szórtak. A nyári munkák befejezése után országszerte megyei filmhetet rendeztek, hogy ismét visszacsábítsák az embereket a moziba. Az elsőt 1951 szeptemberében szervezték a kultúrforradalom kiszélesítése, és természetesen a béke védelme, vala­mint a termelés fokozása érdekében. 80 Itt régi és új filmeket egyaránt vetíttek, egyes mozikban kultúrműsorokat, kisebb szórakoztató előadásokat szerveztek a vetítések előtt vagy után. Ugyanígy szervezték meg közösen a filmszínházak és a Dolgozók Ifjúság Szövetsége (DISZ) 1955-ben az Országos Ifjúsági Filmnapokat. Bár ennek megtartása - a már ismertetett jelszavakon kívül - azért is volt fontos, hogy népszerű­sítsék az előadásokkal a DISZ közelgő II. kongresszusát, ezért itt a filmszínházak dekorációinak DISZ jelszavakat kellett tartalmaznia, a mozikban pedig DISZ jelvé­nyeket kellett osztogatni. 81 A megyei jelentés szerint az ifjúsági filmnapokat jó ered­ménnyel zárták, „mert egy hét alatt az ifjúságot minden eddigit félülmúló számban mozgósítottuk azokhoz a filmekhez, melyek elősegítették az ifjúság nevelését"* 2 A fiatalabb nemzedéket nemcsak az ifjúsági filmhét egyhetes időtartama alatt akarta a maga szolgálatába állítani a politika, hanem minden alkalmat megragadott arra, hogy az ifjú nemzedéket „megszabadítsák" a tradicionális eszmék befolyásától. A vasárnap délelőtti filmmatinék is többek között arra szolgáltak, hogy a mise helyett a gyerekek moziba, vagy éppen a kultúrotthonok különböző foglalkozásaira járjanak. PML XXIII. 18.878-3-1/1953. PML XXIII. 18. ikt.sz.n./1956. január 16. PML XXIII. 18. ikt.sz.n./1956. április 11. PML XXIII. 18. ikt.sz.n./1951. augusztus 16. PML XXIII. 18. 878-1-212/1955. PML XXIII. 18. ikt.sz.n./1955. június 23. 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom