Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)
VARGA LÁSZLÓ: A közigazgatás „racionalizálása” Pest megyében /Az 1946. évi B-listázás lefolyása és revíziója/
A KÖZIGAZGATÁS „RACIONALIZÁLÁSA " PEST MEGYEBEN... __ szolgálatba való visszaállítását szigorúan magának tartotta fent, illetve élhetett azzal a jogával, hogy meghatalmazást adjon ki, és az azzal rendelkező kiküldöttje döntsön helyette. Ez, mint azt Házi alispán felhívásában láthatjuk, meg is történt: „Értesítem a Tisztelt Párt Vezetőségét, hogy az 5000/1946. M. E. rendelet végrehajtása során intézkedések megtételére a Belügyminiszter Úr 5081/1946. sz. rendeletével hatóságomhoz dr. Zilachy László Belügyminisztériumi miniszteri tanácsost küldte ki. A miniszteri kiküldött hatáskörébe tartozik a szanálással kapcsolatban a mulaszthatatlan közigazgatási feladatok ellátására 1. szükséges kirendelések, áthelyezések, behelyezések megállapítása és elrendelése. 2. Az ily módon be nem tölthető legfontosabb munkakörök ellátására oly személyek munkába állítása a, akiket az 5000/1946. M.E. sz. rendelet 2.§ 3. bek. alapján mint létszámfelettiek b, vagy a 2.§ 2. bek. a./b./ pontja alapján, mint antidemokratikus, illetőleg használhatatlan elemeket, de nem vitásan tévesen és a rendelet szellemével ellentétesen építettek le." ' A belügyminiszteri kiküldöttet fenti munkájában, a koalícióban résztvevő pártok és Szakszervezeti Tanács megbízottaiból alakított 5-tagú bizottság támogatta. Ezt a bizottságot az 5093/1946. B.M számú rendelet értelmében Házi Árpád alispán alakította meg. A tanács felállításáról és működéséről a megye megkapta a megfelelő utasításokat a belügyminisztériumtól. 1. Pártok és a Szakszervezeti Tanács l-l tisztviselőjének részvételével öttagú bizottságot kellett alakítani. 2. A megbízottaknak megbízotti levéllel kellett rendelkezniük, hogy teljes jogkörrel képviselhessék pártjukat, illetve a Szakszervezeti Tanácsot. 3. A bizottságnak a javaslatait a belügyi kiküldöttnek kellett megtennie. 4. A bizottság javaslatainak a következőket kellett tartalmaznia: a, Le kellett szögezni hivatalonként, üzemenként és intézményenként azon munkakörök létszámhiányát /számszerűleg feltüntetve/, melyek maradéktalan és zavartalan ellátása, a szanálás érdekében, feltétlenül nélkülözhetetlenek /közellátás, beszolgáltatás, adóigazgatás, stb./, és amelyeket a létszámcsökkentés után megmaradt alkalmazottak semmiképpen nem tudnak ellátni. b, Ezen munkakörök létszámhiányának megszüntetése érdekében olyan személyek munkába állítására tett a bizottság javaslatot, akiket az 5000/1946. M.E. számú rendelt 2. § 3. bek. alapján, vagy a 2.§ 2. bek. a., b,. pontja alapján ugyan, de vitathatatlanul tévesen, és a rendelet szellemével ellentétesen építettek le. Nem vitásnak csak azokat az eseteket kellett tekinteni, melyekben a bizottság tagjai egyöntetűen foglaltak állást. 51 PML XXI. 4-a. 85/1946 240