Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)

HÉJJAS PÁL: Pataki Mihálynak, Rózsa Sándor elfeledett betyártársának története

HEJ J AS PAL írtak a szakértelméről, miszerint a hóhér rendkívüli ügyességgel {ausgezeichneter geschicktlichkeit) járt el; az elítéltet hihetetlenül rövid idő (in der unglaublich kurzen Zeit einiger Secunden), azaz néhány másodperc alatt végezte ki. Másnap a Pesti Országos Törvényszék börtönének igazgatósága elkészítette Pataki perének költségkimutatását. Ebből kiderült, hogy a betyárnak napi kétszeri étkezés járt, és fogva tartása idején összesen 8 forint 17 krajcárt fordítottak erre. Az utaztatása 5 forint 28 krajcárba került. Ebben benne van annak költsége is, hogy átvit­ték Budára, ahol szembesítés keretében még egyszer láthatta egykori barátját, Rózsa Sándort. Szakértőnek is elszámoltak 3 forintot, de a legnagyobb tételt a tanúk utazta­tására és ellátására költötték. Ez összesen 477 forintot és 19 krajcárt tett ki. Az ítéletet több nyelven kinyomtatták, ennek költsége 9 forint volt. Pataki fotója, amely e tanul­mány mellékletét képezi, 6 forintba került. A fotográfia 1858-ban készült, és az ugyancsak mellékelt személyleírás ráillik a képen szereplő betyárra. A személyleírás­ban, amelyet a szegedi megyetörvényszéknél Kamersay László börtönész készített még 1858. április 28-án, Pataki foglakozásaként az lett beírva, hogy „7 év óta betyár". A pénzügyi elszámolás utolsó tétele 41 forint 24 krajcárt tett ki. Ez a hóhér bére volt, aki Patakit kivégezte." 0 A per végül 550 forintot és 28 krajcárt emésztett fel, amelynek csak egy ré­sze térült meg a rablók után megmaradt és elárverezett holmikból. Az általuk rabolt, több ezer forintra rúgó zsákmányuk sorsáról semmi nem lehet tudni. Valószínű, hogy nagyobb része az orgazdáik, a nekik időlegesen fedelet biztosító cimboráik, és a velük kényszerből vagy anélkül összejátszó vendéglősök, csárdások zsebébe vándorolt. A betyárok elfogásakor a csendörök által a Juhász-tanyán talált és lefoglalt tárgyakat három hónappal Pataki kivégzését követően (szeptember 16-án) a bíróság elárverez­tette. Mindössze 79 forint 28 krajcár folyt be értük. Pataki perének iratai, 1858-as fotója, kivégzésének leírása végül vaskos irat­csomó formájában a törvényszék irattárába, majd egy levéltári dobozba kerültek, s érintetlenül pihentek ott másfél évszázadon keresztül, hogy e tanulmány keretében életre keljenek. Kornberger hóhér négy évvel később 49 forint 5 krajcárt kapott Bogár Imre kivégzéséért. 179

Next

/
Oldalképek
Tartalom