Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)
HÉJJAS PÁL: Pataki Mihálynak, Rózsa Sándor elfeledett betyártársának története
PA TA KI MI HÁL YNA K, RÓZSA SÁNDOR... Az ítélet A kihallgatás végén (június 22-én) még megkérdezték a vádlottat, hogy kire kívánja bízni a tárgyaláson a védelmét. Pataki közölte, hogy ő ugyan senkit sem ismer az ügyvédek közül, de a letartóztatása alatt többektől hallott egy Asztalos Károlyról, akit ez alapján megfelelőnek ítél, és kéri az ő kinevezését védőjéül. Azonban az ügyvédet nem találták otthon, ezért a vádlott a védőjének kinevezését „a Tekintetes Törvényszék bölcs belátására" bízta. 107 Az alföldi megyékben az 1850-es, 1860-as években rendszeresen alkalmazták a statáriumot, amit évente megújítottak, és ezt addig tették, amíg az adott területen a legsúlyosabb bűnesetek (gyilkosság, rablás) száma vissza nem szorult. A Pataki ügyében eljáró törvényszék három pontban találta bűnösnek a vádlottat, mégpedig mindhárom esetben rablás volt az elkövetett bűncselekmény. Ezek önmagukban elégnek bizonyultak a halálos ítélet kimondásához, de az ítélet kitért arra is, hogy a nagybecskereki kerületi törvényszéknél a vádlottat gyilkosság és más erőszakos bűnesetek miatt korábban már körözték. A statáriális bíróság csak halálos ítéletet hozhatott, amit kötél által hajtottak végre. Az ítélet kihirdetése után az elítélt általában kapott három órát, „halálra leendő készületek végett". A rögtönbírósági ítélet ellen sem fellebbezésnek, sem kegyelmi folyamodásnak nem volt helye. Pataki Mihály ügyében a Pesti cs. kir. Országos Törvényszék, mint rögtönítélö bíróság, 1858. június 25-én hozta meg megfellebbezhetetlen ítéletét, amely nem lehetett más, mint kötél általi halál. A Pataki kivégzését leíró jegyzőkönyvben 108 az akasztást felügyelő bíró megemlítette, hogy a Pesten végrehajtott ítéletre 1858. június 25-én 6 órakor került sor, és értékelték a budai hóhér 109 munkáját, aki az ítéletet végrehajtotta. Elismeréssel 107 Általános gyakorlat volt. hogy az ilyen bűnözök védelmét kijelölt védők látták el, s mindezt az állani pénzén, még akkor is, ha a vádlottnak volt - többnyire kétes eredetű - vagyona. A rablásból szerzett pénz hamar szétfolyt a kezükből, s az elkövetőknek tisztességes úton szerzett jövedelme nem is volt. m A jegyzőkönyvet három személy írta alá, akik tanúsították a hóhér hozzáértését. A XIX. század közepén a kivégzések valamit még megőriztek a középkorban meglévő népszórakoztató funkciójukból, annyiban, hogy nagy nyilvánosság előtt zajlottak. Ekkor azonban már a gyors ítéletvégrehajtás volt a cél, eltérően a korábbi évszázadokban szokásos eljárástól, amikor a hóhér arra törekedett, hogy egy kivégzés minél hoszszabb ideig tartson, s az minél szórakoztatóbb legyen a véres látványra kíváncsi közönségnek. Abban a korban a halál az emberek számára mindennapos volt. Az állandó háborúk, a súlyos járványok, a kezdetleges egészségügyi állapotok, az éhínségek napi közelségbe hozták az emberek számára az elmúlást. A gyors halált biztosító kivégzéseknek bűntől elrettentő hatása alig lehetett, a vérpadon elszenvedett kínhalálnak annál inkább. Néhány kivégzési mód, mint karóbahúzás, kerékbetörés, felnégyelés, elevenen elégetés különösen kedvelt látványosság volt, főleg, ha a bakó előtte órákon keresztül kínozta a kezére adott bűnözőt. Az ítéletek általában előírták a kivégzés módját, de azon belül már a hóhértól függött, hogy milyen látványos elemeket épített be az elítélt rovására. w> Néhány évvel később, az 1860-as évek első felében már Kornberger Mihály, a Bogár Imrét is felakasztó hóhér állt Pest-Piiis-Soll vármegye szolgálatában. Mivel kivégzés nem volt annyi, hogy az megfelelő megélhetést biztosítson az ítéletvégrehajtónak, egyéb feladatokat is el kellett vállalnia. Kornberger foglalkozására nézve gyepmester volt, de ezen kívül még évente megújított szerződése is volt a vármegyével a megyeházi csatornák és árnyékszékek tisztántartására. 178
