Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)

HÉJJAS PÁL: Pataki Mihálynak, Rózsa Sándor elfeledett betyártársának története

PA TA KI Mi HA L YNA K, ROZSA SA NDOR

... lőtt. A térdét lőtte szét Baskinak, aki nem viszonozta a tüzet. Pedig fegyvere bőven volt; két duplacsövű puska, egy hátultöltős hatlövetű revolver és egy rézpisztoly volt nála. Ballá ekkor fél órát adott az imádkozásra, majd közölte vele, hogy jön a gyújtás. Felkészültek a tüz gyors eloltására is, húsz vödör vizet készítettek a ház mellé. Újabb párbeszéd következett: „Add meg magad, mert itt a szalma, mindjárt ég a ház a fejed felett!" „Ne beszéljen hozzám - így Baski -, több az én gondom annál, meg nem adom magam, annyi bizonyost" A pandúrok ekkor néhány köteg égő szalmát dobtak a szobába, mire a betyár kikiáltott: „Ne tüzeljetek, az Istenit, megadom magam!" De rövid idő múlva meggondolta magát: „Mégsem adom meg magam, az Istenit, inkább agyonlövöm magam?'' Folytatódott a kifüstölés, de amikor újabb égő szalmakötegek repültek a szobába, onnan egy lövés hallatszott. A betyár főbe lőtte magát. Másnap, 1862. június 18-án Dabason egyik régi cimborája, Bartusz Mihály mellé temették, akit néhány nappal az emlékezetes jászszentlászlói tanyagyújtást követően fogtak el és Dabason akasztottak fel statáriális bíráskodás keretében. Ballá húsz pandúrját, akik részt vettek Baski üldözésében, fejenként 10-10 forinttal jutalmazták. Nem nagy összeg ez ahhoz képest, amit kockáztattak. Ha szegényes felszerelésükkel alulmaradtak a harcban, és halálos sebet kaptak, családjuk fenntartó nélkül maradt, nagy nélkülözések közepette. A koporsó, a szemfedél, a koporsószeg közadakozásból jött össze, esetleg néhány helyi vezető is megjelent a temetésen. Egyéni adakozás keretében a megyei tisztviselők összeadhattak néhány forintot az árvák számára, de többre nem számíthattak a hátramaradottak. így azután olyan volt az állomány, amilyent a körülmények engedtek. Gyakran még ezt a kevés pandúrt is másra használták, nem a bűnözök üldözésére. Az egyik szolgabíró keserűen jegyezte meg 1862. június 4-én Nagykörösön kelt levelében, amikor megyei hadnagyok hiánya miatt az egyik betyárvadászat balul sült el, hogy a pandúrok, mint rendesen „akkor is kézbesíteni és berendelni jártak" a törvényszéknek, s „így betyár üldözésre sosincs hadnagyunk".'' * A betyársággal foglalkozó korábbi munkák nagyobb részének egyedüli erénye az volt, hogy egyáltalán foglalkoztak evvel a témával, és az események aprólékos felkutatásával hozzájárultak egy későbbi, árnyaltabb kép kialakításához. A népszerű betyárregények, és főleg a korabeli sajtó egy sajátos olvasói igényt elégítettek ki. Az izgalmas, véres eseményekre vágyó olvasók kedvét keresve a könyvek és újságcikkek írói „bátor kézzel" nyúltak a történetekhez. A valóságot - ha a kelendőség úgy kívánta - színesítették, borzongatóvá tették. így lettek a kegyetlenkedő betyárok egyszer ,9 PMLIV. 254-a. 8360/1862 146