Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)

HÉJJAS PÁL: Pataki Mihálynak, Rózsa Sándor elfeledett betyártársának története

HÉJJAS PÁL PATAKI MIHÁLYNAK, RÓZSA SÁNDOR ELFELEDETT BETYÁRTÁRSÁNAK TÖRTÉNETE Az általános közvélekedés szerint a magyar puszta XIX. századi képéhez, különösen az 1848-as szabadságharc és az 1867-es kiegyezés közötti években, a betyár éppúgy hozzátartozott, .mint a csikós, a csárda és a gémeskút. Ez a nézet túlélte a XIX. századot, és mélyen beleivódott a közvéleménybe. A magyar történelemben sajátos színfoltként tűnik fel a „betyárság", amelyet pontosan meghatározni nem egyszerű feladat. Jelen van az irodalmi alkotásokban regényekben, költeményekben, színdarabokban -, valamint a képzőművészetben is. Munkácsyn kívül - akinek „Búsuló betyár" képe a legismertebb e témában - más festők is szívesen ábrázoltak hazai hagyományokhoz visszanyúló munkáikon betyárokat, fő- és mellékalakként egyaránt. Munkácsy esetében a személyes élmény is fennállt a témaválasztással kapcsolatban. Gyermekkorában ugyanis átélt egy rablótámadást, amikor nagynénjéhez - itt nevelkedett a gyermek Munkácsy - betört néhány betyár, és kínzással az értékeik átadására kényszerítették a ház lakóit. Munkácsy nagynénje a kínzásokba két hét múlva belehalt. Az irodalmi alkotásokban többnyire idealizált képet festettek róluk, s ez alól a legnevesebb szerzőink sem tudták kivonni magukat. Elég, ha Mikszáth, Madách, Petőfi, Jókai, Krúdy, Móra vagy Móricz munkáira gondolunk, de 1849-ben a mindig mértéktartó Arany János is verset írt Rózsa Sándorról. A müvek többségében Rózsa Sándor a központi figura, az ő személye volt alkalmas arra, hogy a betyárságról szóló történetek hitelt és rangot kapjanak.

2 Még a többi ismert betyár is súlyt helyezett arra, hogy a „betyárfejedelemhez" valamilyen formában kapcsolódjon; számos levéltári forrás tanúsítja, hogy bírósági ítéletek is kitértek ezekre a valós, vagy csak hangoztatott kapcsolatokra. Még arra is volt példa, hogy egy kevéssé ismert rabló magát mondta Rózsa Sándornak, a gazdagabb zsákmány reményében.'

1 A bíróságok elé több olyan szegénylegény került, akik tanyáról tanyára vándoroltak, pénzt és élelmet kéregettek, és fenyegetés nélkül ' Az eset Békéscsabán történt 1852. december 6-án. A rablás órákon keresztül folyt, még meg is vacsoráztak a betyárok, akik kilencen voltak. Zsákmányuk értéke elérte a 8000 forintot, amely óriási összeg volt, egy tisztviselő több évi fizetésének felelt meg. (Szabó Ferenc: A Dél-Alföldi betyárvilág. Gyula, 1964. 102. 0.) Munkácsy részletesen írt az eseményről az Emlékeim című (Budapest, 1921.) emlékiratában. 2 A művekben a gyakran pozitív, idealizált ábrázolás mellett, mint a „szegények barátja", „gazdagok ostora", olyan kifejezésekkel is találkozunk vele kapcsolatban, mint „gazemberek királya", „hírhedt bandita". ' A bíróságok előtt ez a kapcsolat súlyosbító körülménynek számított, ezért ott inkább tagadták azt is, hogy egyáltalán valaha találkoztak Rózsával. Jókai azt írta A lélekidomár-ban, hogy „minden futóbetyár nemesi levélnek tartotta, ha a köröző kurrensben a Rózsa Sándor cimborájaként lett a fejére díj kitűzve". Hasonló eset történt egy abonyi tanyán, amikor Csordás Mihály szökött fegyenc (korábban csikós és gulyásbojtár, majd napszámos) puskával fenyegetőzve pénzt, ételt és italt követelt magának, miközben „magát Bogár nevű. e vidéken elhírhedett rablónak lenni állította". A fentiek miatt a kecskeméti rögtönbíróság Csordást 1863. augusztus l-jén halálra ítélte és még aznap felakasztatta. 1

31