1956 Pest megyében I. - Pest Megye Múltjából 10. (Budapest, 2006)

Adattár - Gyál

ADATTÁR Nov. 6.: A Gödöllői Járási Tanács dolgozói felvették a munkát. A nemzeti bizottság novem­ber 12-ig - amíg a kommunisták vissza nem kerültek a testületbe - a Gödöllői Járási Tanács mellett működött. A nemzetőrség a szovjet megszállás idején megszűnt. Nov. 8.: A magyar katonai szertárba - a kastélyba - szállásolták be a szovjet zászlóaljat. Az egyetem területére egy szovjet hadosztály parancsnoksága szállásolta be magát, a Tessedik Sámuel Kollégium pedig NKVD központ lett. Az Ideiglenes Nemzeti Bizottság tagjai: Kürti János (elnök), Földi Kálmán, Stomfai László, Csereklei Lajos 516 A Gödöllői Járási Nemzeti Bizottság tagjai: Földi Kálmán (elnök), Kürti János, Tóth László (elnökhelyettes), dr. Fazekas József, Hantos József 517 A Nemzetőrség tagjai: Hantos József (parancsnok), Stomf János, Sisak István, Inány Károly, Mordényi Endre A Forradalmi Katonai Tanács tagjai: Pleizer Ferenc (katonai parancsnok), 518 Kovács Sándor (helyettes), dr. Kasza Dániel, 519 Benkő Tibor 520 Gyál Okt. 28.: Két fiatal katona érkezett Gyálra Budapestről, akik a fiatalok és a parasztság kör­ében rögtön elkezdtek a forradalom mellett agitálni. 521 Az ő befolyásukra a tömeg betörte a községi párttitkár házának ablakát. 522 Okt. 29.: Kecskés Jánosné gyűlésre hívta össze az embereket a tanácsházára, de ekkor már Krausz Tamás körülbelül 5-6 emberrel beszélgetett a lakásán, köztük Ambrus Miklóssal is. Krausz meggyőzte a jelenlévőket, hogy a Kisgazda Párt nevében vált­sák le a tanácsot. 10-15 ember indult a tanácsházára, útközben Mag Ferenc lakásáról nemzetiszínű zászlókat szereztek, amelyen a Kisgazda Párt jelvénye volt. A tanácsházán bementek Kecskés Jánosné vb-elnökhöz és megkérték, hogy menjen át a moziba, ahol gyűlés lesz. A gyűlést ezután a hangosbemondón is kihirdették. Közben az épületről leverték a vörös csillagot, leszedték a vörös zászlót, a dekorá­ciókat. A szekrényeket, fiókokat felfeszítették, és kifosztották. A szovjet hősi emlékművet lerombolták. A moziban 200-300 ember gyűlt össze. Elsőként Kisgyörgy Aladár, majd Ambrus szólalt fel, aki javasolta, hogy Kecskés Jánosnét, Zsomborinét, Szász Gyulát és 516 Monográfia 106.1. 517 Monográfia 105.1. 518Sepetán26.1. 519 Az operatív csoport vezetője volt. Kaszát 3 év börtönbüntetésre ítélték. Monográfia 105.1. 520 3 év börtönbüntetésre ítélték. PMB 901/1957 521 Gyál Tü.jkv. 1957. máj. 18. 522 PMB 76/1958 3 98

Next

/
Oldalképek
Tartalom