Horváth M. Ferenc - Szabó Attila: Pest–Solt–megye 1860. évi település–statisztikai leírása - Pest Megye Múltjából 9. (Budapest, 2000)
TELEPÜLÉS-LEÍRÁSOK - 24. Lak község
Továbbá a cselédrendszer szüksége a nép által is hasznos és a kornak megfelelő intézményképp vétetvén, szoros alkalmazásba vétetett, s a községi elöljáróság közbejöttével a es. kir. szolgabírói hivatal által vezettetik. Azonban a mezei gazdászatnál elkerülhetetlen gyakori cselédváltozások a cselédrendszer célszerű kezelését csekély véleményünk szerint nehezítik, mert minden csekélyebb cselédügy elintézése végett az illetők néha nagyobb távolságnál a es. kir. tekintetes szolgabírói hivatal székhelyére fáradni kényteleníttetnek, holott ez ügynek községileg létesítendő kezelése és vezetése által a tény állása szerint, felelősség mellett a községi hatóság által minden ilyetén ügyek rövid úton tárgyaltatva a legelső egyeztetési állapot szerint is elintéztethetnének. Takarékpénztárak nincsenek. A járás részére Kalocsán felállított mértékhitelesítő hivatal jövedelme felől tudomásunk nincsen. XXVII. Vágóhíd a községbe egy van. XXVIII. Községi kezelés alatti utcai világítás nincs. XXIX. Gazdasági ágazatok. Földművelés, jószágtenyésztésbűi állanak, azonban jövedelmezőbbekké eddigelé egyik sem tétethetett, sőt a jószágtenyésztés a közlegelőnek kevesbítése és megszorítása által igen megcsökkent. A községjövedelem forrásai csupán mezei gazdászat és jószágtenyésztés, valamint zöldség, hagyma, de leginkább paprika satöbbi, apróbb kerti termények és azoknak eladásával országszerte űzött kereskedésből áll. A község mint testület jövedelmi forrása pedig a községi földek (közel 100 hold) haszonbérébül áll, és a korcsmáltatási jog, éspedig a földárenda évenként 887 Ft 10 kr osztrák értékben, a korcsmáitatás pedig 120 Ft 75 kr-t jövedelmez. XXX. Jószágtenyésztés stádiumának kimutatása A jószágtenyésztésbe tapasztalt szembetűnő hanyatlás nagy részben az úrbéri egyezség folytán történt legelő elkülönítés okozta legelő megszorítás, vagyis legelőszűkének követ213