Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Böőr László: A Pest Megyei Levéltár két évszázada

Pest vármegye féltette és óvta levéltárát. A levéltár helyisége 1773-ban már annyira megtelt, hogy az iratokat csak a földön tudták felhalmozni, ahol egész csomók rothadtak el.

64 A vármegye engedélyt kért a székház nagyarányú átépítésére és bővítésére. A Helytartótanácshoz intézett kérelmet két indokkal támasztották alá: az épület fala és tetőzete igen rossz, valamint a levéltárnak tágasabb és biztonságosabb helyiségre van szüksége. Ugyanakkor említést tettek a levéltár elhagyatott helyzetéről (Archivi desolatus status), majd új levéltár felállításának szándékáról (Archivi növi erectio excelso consilio).

65 Az engedély azonban csak tatarozásra érkezett meg. A megye továbbra is levéltárának veszélyeztetettségével próbált székházépítésre és bővítésre engedélyt kicsikarni. 1777-ben újból engedélyt kértek és a kérelemben ismét fontos szerep jutott a levéltárnak. Leírták ugyanis a következő mondatot: „Archívum unde omnis securitas et fidedignitas comitatus dependet", vagyis a levéltár, ahonnan a vármegye minden biztonsága és hitele függ.

66 Tehát a levéltár lett a féltett kincs, annak biztos, száraz, jó elhelyezése volt az az állandó érv, amivel a vármegye a székház bővítésének, felújításának szükségességét indokolta. Mikor azután országszerte megindult a nagy levéltárrendezés és lajstromozás, sok vármegye azzal mentegette a rendezésben való elmaradottságát, hogy nem elég nagy a levéltári helyisége, a levéltárnokoknak nincs szobája.

67 A „féltett kincs" a levéltár gondozása és rendben tartása azonban egyre nagyobb gondot jelentett. A Helytartótanács ugyanis semmiféle külön fizetést nem engedélyezett a főjegyzőknek a levéltár rendezéséért, munkaköri kötelességükké téve azt.

68 De az adminisztráció növekedésével már a vicenotarius is egyre kevesebb időt tudott fordítani a levéltárra. így az 1769-es rendelet — amely először hívta fel a figyelmet a megyei levéltárak rendezetlen helyzetére — egyik legfontosabb eredménye, hogy azokban a vármegyékben, ahol rendezett levéltár volt, lehetővé tette a levéltárak rendezésére és lajstromozására a jegyzők mellé külön, e célból felesketett segéderők felvételét. Az 1773. évi március 18-i kormányszéki rendelet újabb tisztviselői állás szervezését engedélyezte, valamennyi vármegye részére, kimondottan levéltári munka végzésére. De ez még mindig nem az archivarius, hanem a notariatus harmadik tagja, a másodaljegyző — figyelmeztet Főglein Antal.

69 Természetesen az iratkezelés során már egyre növekvő számban találhatók az írnokok sőt, az ingyen szolgáló gyakornokok is. Külön egyéneket alkalmaztak a beérkezett akták bejegyzésére, felszerelésére, a közgyűlési tárgyalás után ismét elhelyezendő és tovább megőrzendő akták kezelésére: tehát az 1770-es évek végére kialakult a főjegyző felügyelete alatt a registratúra, az újabb kori iratok kezelését végző szervezet.

70 Pest-Pilis-Solt vármegye - a kedvezőtlen elhelyezési lehetőségek ellenére — szüntelen törődött levéltárával. Az 1773. évi jelentés szerinti zsúfolt és veszélyes elhelyezést újabb rendezéssel kívánta felszámolni. E rendezéssel egyidejűleg most már az egyes ügyiratokra utaló mutatókat is készítettek. Ezt a jelentős munkát 1776ban végezte el Tahy György vicenotarius. Rendezése során mindenekelőtt leválasztotta a vármegye közgyűlési jegyzőkönyveit, majd az iratoknak ún. Miscellán sorozatát állította fel. Az iratokat évenként rendezte, és az éveken belül 1-től kezdődően sorszámozta. Az időrendbe helyezett iratok lajstromának a következő címet adta: „Pest Vármegye levéltárában hivatalból megőrzésre tett vegyes (közés magán), illetve akármely jelentések iratainak időrendi mutatója, kivéve a rendeleteket, leiratokat, pereket, tiltakozásokat és a bűnügyekkel kapcsolatos írato52