Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Egey Tibor: Az állami (törvényhatósági) népművelés Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei szervezete a két világháború között

A Bizottság tevékenysége, a látszat ellenére, nem volt zavartalan. Az 1925-ben megalkotott és 1926-ban jóváhagyott szabályrendelet változatlanul érvényben volt, de a benne rögzített helyzetet az eltelt néhány esztendő gyakorlata és egyéb esemény több ponton megváltoztatta, túlhaladta. A vármegye közönsége ezért 1929. április 9-én újabb szabályrendeletet fogadott el, illetve a korábbit módosította. 95 A szervezeti felépítés és a tartalmi célktűzés változatlan maradt, a bizottság és az állandó bizottság összetétele nem változott. (Az állandó bizottságot annak ellenére megtartották, hogy az évek óta gyakorlatilag nem funkcionált.) Az ügyvezető elnökség tagja lett társelnöki minőségben a kecskeméti vezető királyi tanfelügyelő. A kecskeméti tankerület községeinek mépművelési ügyeit már évek óta a Bizottság intézte, de az iskolák nem a Pest vármegyei, hanem a kecskeméti tanfelügyelőséghez tartoztak. A társelnök személyén keresztül így a jövőben a kecskeméti, és a Kecskemét környéki iskolákra is ki tudta terjeszteni hatáskörét a megyei népművelési apparátus. A korábban megszűnt tankerületi népművelési bizottságok helyett járási bizottságokat nem szerveztek. A helyi bizottságok közvetlenül a megyei szervezetnek lettek alárendelve. A szabályozás magába foglalta mindazokat a fontos intézkedéseket, amelyeket 1925 és 1929 között az alispán, illetve a megyei elnökség a népművelési munkával kapcsolatban kiadott — ezáltal azok utólag megerősítést nyertek. Részletesen és külön-külön szabályozták a helyi bizottságok elnökeinek és gondnokainak a feladatait — elsősorban a szervezés, a végrehajtás, a pénz- és vagyonkezelés kérdéseit. A helyi bizottságnak a megyei bizottság engedélyével jogában állt albizottságot létrehozni a tanyakörzetekben és a külterületeken. Jogerőre emelték, hogy a városok és a községek adóbevételük 3—6%-át kötelesek a népművelés céljaira fordítani, azt a helyi bizottságnak átutalni, és azok ennek 10%-át népművelési támogatás, további 10%-át pedig a központi népművelési alap címén a megyei Bizottságnak változatlanul befizetni. Ezt az Összeget a Bizottság működési költségei fedezésére, valamint a helyi bizottságok támogatására volt köteles fordítani (szemléltető eszközökre, könyvekre, filmekre, rádiókra stb.) 1927-ben, mint láttuk, az alispán a helyi támogatás mértékét egyértelműen 6%-ban szabta meg. Az új szabályrendelet óvatosabban fogalmazott (3—6%). Ennek az eltérésnek nyilvánvalóan az a magyarázata, hogy az önkormányzatok takarékos gazdálkodásáról érvényben levő törvényt legalább formálisan figyelembe kívánták venni. Azt is észre kell vennünk, hogy ez a szabályrendelet 1929-ben született meg, a közigazgatást rendező törvény megalkotása előtt. A vármegyének volt érvényes, elfogadott népművelési szabályrendelete, az időközben bekövetkezett változások kodifikálásának igénye valóban szükségessé tette az 1925-ös statútum módosítását, de nem olyan sürgető erővel, hogy arra már alig négy esztendő múltán feltétlenül sor kellett, hogy kerüljön. Valójában arról volt szó, hogy a megye a nagy változások előtt ezzel az újabb szabályozással biztosítani, illetve megmenteni akarta népművelési bizottságát. Joggal remélték, hogy a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium jóváhagyását ismét el fogják nyerni. Nem így történt. Ez a szabályrendelet sem kapta meg a kormányhatóság megerősítését, jóllehet a vita 1934 végéig tartott, s az alispán levelei mind a VKM-be, mind a Belügyminisztérumba rendre eljutottak. A jóváhagyás elmaradásának több oka volt. A kultuszminisztérium és személyesen a miniszter, Klebelsberg Kunó változatlanul azon fáradozott, hogy népművelési törvénytervezetét letegye az ország486