Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Simon V. Péter: Pest megye népképviseleti átalakulása 1848-ban

létszámú küldöttsége. A kisnemesek lakta kurális községeket nem különböztették meg a parasztközségektől, amennyiben ez utóbbiakat is elöljáróik képviselték. Ez a körülmény óhatatlanul egyet jelentett a nagy létszámú „bunkokrácia" 1832 óta szorgalmazott visszaszorításával. Egészen más elbírálás alá estek a kaputos osztály tagjai. Feltűnően nagy számban kerültek be a bizottmányba a megyében élő honoratiorok, s közülük is főként a jogászok és orvosok. A vezető tényező azonban továbbra is a birtokos nemesség maradt. A bizottmány tagjai lettek mindazon megyei tisztviselők, akik tisztségükről lemondva kiváltak a kisgyűlés szűk körre szabott adminisztrációjából, hogy eddigi működésüket az állandó bizottmány vagy az esküdtszékek tagjaiként folytassák.

42 Külön figyelmet érdemel a megyében élő arisztrokrácia részvétele: a bárói családokat tizenketten (egy Bánffy, egy Laffert, öt Podmaniczky, négy Prónay, egy Wenkheim), a grófi családokat heten (egy Hugonnay, két Ráday, három Teleki) képviselték. Károlyi István gróf nevét utólag — nyilván főispáni beiktatásakor —, vezették rá a névjegyzékre. A nemesség nem csak közvetlen részvétele révén gondoskodott érdekei kellő biztosításáról és hatalmi helyzetének megtartásáról. Fizetett uradalmi alkalmazottait ugyan nem ültethette be a bizottmányba, hiszen gazdái hatalom alatt álló személyek még a szélesebb körre kiterjedő képviselőválasztási jogban sem részesültek, erre azonban nem is volt szüksége, mert az állandó bizottmány megalakulását nem kísérte tisztújítás, következésképpen a falusi elöljáróságok összetétele is változatlan maradt, márpedig ezek tagjai sokkal inkább tarthattak számot egykori földesuraik, semmint az őket „küldő" falvak bizalmára. Aligha szorul bizonyításra, hogy a földesurak kényének-kedvének kitett falusi lelkészek és tanítók sem járhattak el lelkiismeretük parancsa és küldőik érdekei szerint. Az országos viszonylatban szerényebbnek számító Pest megyei parasztmozgalmak tekintélyes része a községi jegyzők és elöljárók ellen irányult, s ez korántsem tekinthető elszigetelt helyi jelenségnek. Táncsics alig néhány héttel a megyebizottmányok megalakulása után teszi szóvá lapjában, hogy „több helyről hallatszik elégedetlenség, hogy a megyei képviselők nem a községek választottai, hanem a táblabírák és szolgabírák kineveznek egy pár kaputos embert, kiket a község vagy nem is ismer, vagy ha ismer is, ollyanok, kikben a lakosoknak kevés vagy semmi bizodalmuk sincs". Spira György Izsák mezőváros példáját mutatja föl Pest megyéből Táncsics igazságának bizonyítására, s példája helytálló, hiszen Izsák népe valóban példaszerű bizalmatlansággal viseltetett elöljárói és egyben bizottmányi képviselői iránt, fényes bizonyságot szolgáltatván Táncsics helyzetjelentésének és annak az országszerte megnyilatkozó paraszti törekvésnek, ami sok helyütt arra irányult, hogy a községek még a törvény által előírt határidő — Mindszentek napja, azaz november elseje — előtt megszabaduljanak alkalmatlan vezetőiktől.

43 Az izsákiak néhány bujtogató hatására április 27-én elhatározták, hogy a következő vasárnapon eltávolítják elöljáróikat a községházáról, s ha védelmükre katonaság jelennék meg, „annak bélét ki kell hánnyni".

44 A törvényes alapon álló vármegyei hatóság természetesen megakadályozta a kedve ellenére való erőszaktételt, bár más esetekben sokkal több rugalmasságot tanúsított, s minden habozás nélkül soraiba fogadta a nép kéretlen képviselőit.

45 A törvényes alapot erre nézvést is megyei határozat képezte, mintegy a törvénycikkely helybéli megerősítése gyanánt. A kisgyűlés május 3-án határozatilag kimondta, hogy a hivatalban lévő elöljáróságokat csak bírói úton bizonyított hi274